Több mint 55 millió forint értékű speedet foglalt le a rendőrség Kőbányán

Több mint 55 millió forint értékű speedet foglaltak le a rendőrök múlt szombaton két kőbányai helyszínen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerda reggel a police.hu oldalon.A gyanú szerint egy 44 éves férfi és 48 éves társa egy kőbányai lakásban akart kábítószerlabort üzemeltetni. A nyomozók egy X. kerületi lakásban elfogták a 44 éves férfit, akinél 43 gramm speedet, valamint metamfetamin-tartalmú kábítószer készítéséhez alkalmas anyagokat találtak.

    
A lakásban tartott szemle során több mint 7 ezer euró, illetve több mint 1 millió forint került elő, valamint egy gépjármű indítókulcsa is. A közelben parkoló autóban a nyomozók egy fekete táskát találtak, amiben több mint 7 kilogramm por állagú speed volt. Ezzel egy időben egy másik kőbányai helyszínen a férfi társát is elfogták a nyomozók, aki korábban társától több mint 11 kilogramm kábítószert vett át. A férfi, hogy a lebukást elkerülje, a kábítószert az autójából kidobta, de a nyomozók egy parkoló autó alatt megtalálták. A rendőrök az elfogáskor az autót is átkutatták, és több mint 1 millió forintot találtak.
    

A 48 éves férfi vidéki lakásán szintén kutatást tartottak, ahol egy műanyag kannában közel 100 kilogramm folyékony anyagot, feltehetően kénsavat találtak, amely a lefoglalt kábítószer előállításának egyik alapanyaga. A nyomozók a férfiakat kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com