Több mint fél mázsa kábítószert foglaltak le a rendőrök Szegeden

Több mint fél mázsa, legalább 143 millió forint feketepiaci értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök, amikor rajtaütöttek egy szegedi drogbandán - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.A rendőrség február 22-én egyszerre, egy időben 12 helyszínen tartott akciót, egy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható szegedi csapat tagjait fogták el, majd tartottak náluk kutatásokat. Többségében szegedi ingatlanokat vizsgáltak át, de egy Bács-Kiskun vármegyei lakást ellenőriztek.
    

A rajtaütés során több mint 50 kilogramm kábítószer került elő a nyolc férfi lakásaiból. A hagyományosnak számító kábítószerek - mint az indiaikender-növény, a kokain és az amfetamin - mellett, a nyomozók találtak különböző gyanta- és olajszerű anyagokat is, amik a kannabiszfeldolgozás egyéb végtermékei. Ezenkívül lefoglaltak még csomagolóanyagokat, porciózáshoz használatos mérlegeket és hőhegesztő eszközöket is.
    

Az akcióval a rendőrség több mint 41 ezer adag, legkevesebb 143 millió forint feketepiaci értékű kábítószer piacra kerülését akadályozta meg. A nyolc férfitől lefoglaltak 10,5 millió forint készpénzt, nagy értékű karórákat, két autót, valamint több millió forintnyi kriptovalutát is. A bűnbanda tagjait - akik közül a legfiatalabb 25, a legidősebb 48 éves és mindegyikük szegedi lakos - jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelemének gyanúja miatt őrizetbe vették, a bíróság elrendelte letartóztatásukat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com