Több mint ötven ügyfelét zsarolta egy prostituált és több bűntársa - vádemelés

Internetes erotikus szolgáltatásokon szerzett több mint félszáz ügyfelét zsarolta meg egy prostituált és több bűntársa, miután megszerezték a kuncsaftok adatait; vádat emeltek ellenük - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-vel.Németh Eszter ismertetése szerint a 25 éves gyöngyösi nő 2021 végétől prostitúciós tevékenységből szerzett jövedelmet úgy, hogy internetes oldalakon hirdette szexuális szolgáltatásait.

Miután a jelentkező férfiak telefonáltak és bankszámlára átutalták a kért összeget, a nő erotikus, illetve pornográf fényképeket és videofelvételeket küldött magáról, levetkőzött és táncolt a számítógép kamerája előtt, vagy szexuális tartalmú csevegést folytatott velük.

Az ebből származó jövedelmét a nő kevésnek tartotta, ezért 24 éves élettársával, a másodrendű vádlott-tal 2022 márciusától elkezdték felkutatni az ügyfelek személyes adatait. A telefonszámok alapján a tudakozókból megtudták a nevüket és a lakcímüket, kiderítették a közösségi médiában megosztott adataikat – családi állapotukat, kapcsolataikat, munkahelyüket –, majd őket üzenetekben és telefonhívásokkal zsarolni kezdték további pénzösszegek megfizetéséért.

A sértetteknek azt állították, amennyiben nem fizetnek, tájékoztatják feleségüket vagy barátnőjüket, családtagjaikat, munkatársaikat arról, hogy előzőleg szexuális szolgáltatást vettek igénybe, illetve ezt megszégyenítés céljából közzéteszik a közösségi médiában is. Egyes sértetteknek azt állították, hogy a nő még fiatalkorú, ezért őket pedofília miatt feljelenik, egy esetben pedig megöléssel is fenyegették az egyik férfit.

Az ügyfelek többsége komolyan megijedt a vádlottak fenyegetéseitől, ezért különféle pénzösszegeket utaltak át a megadott bankszámlaszámokra. A vádlottak eleinte egy 40 éves gyöngyösi nőt, a későbbiekben pedig egy 23 éves és egy 25 éves gyöngyösi férfit kértek meg arra, hogy kisebb összegekért cserébe az ő bankszámláikat jelölhessék meg a zsarolásból származó átutalások célszámlájaként.

A 23 éves fiatal - átvéve a nő és élettársa módszerét - 2022 októberétől, felhasználva a prostituált egyik internetes hirdetési felületen létrehozott profilját, szintén elkezdett zsaroló üzeneteket küldeni egyes sértetteknek. Női álneveket használva lépett kapcsolatba az ügyfelekkel, nekik pénzért erotikus fényképeket és videofelvételeket küldött, majd őket is megzsarolta a történtek közzétételével.

A sértettek az ő részére is átutaltak pénzösszegeket, a férfi pedig egy 26 éves, szintén gyöngyösi barátját vette rá arra, hogy a bankszámlájára utaltathassa a zsarolásokból származó összegeket.

Az ügy hat vádlottja 54 sértettől összesen csaknem 4,3 millió forintot szerzett a zsarolásokkal. Mindössze öt ember nem engedett a fenyegetéseknek, ők nem küldtek pénzt a vádlottaknak.

A nő és társai ellen zsarolás és pénzmosás bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com