Több mint száz állatot tartottak egy családi házban, vádat emeltek ellenük

Állatkínzás miatt vádat emelt a Dunakeszi Járási Ügyészség egy férfi és egy nő ellen, mivel több mint száz állatot tartottak alkalmatlan körülmények között egy családi házban Gödön  - közölte a Pest Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.A közlemény szerint 2019 októbere előtt a vádlottak a kétszáz négyzetméteres házban nyolcvanegy kutyát, három macskát, két nyulat, nyolc gerlét, egy galambot, egy kakadut, négy szurikátát, egy ormányos medvét, egy kuvikot és sok egeret, valamint a házhoz tartozó kertben nyitott karámban tevét, négy alpakát, öt birkát, három pónit, három kacsát és egy csüngőhasú disznót tartottak, részben szaporítási céllal.
    

Az elkövetők az állatokat nem megfelelő körülmények között tartották, emiatt több egyednél betegségek alakultak ki, a tartás körülményei több állatnál nem igazodtak az életmódjukhoz, és a zsúfolt, illetve nem megfelelően kialakított tartóhelyek, valamint esetenként többféle állat együttes elhelyezése sérüléseket okozott - írták. Hozzátették: a helyzetet súlyosbította, hogy sok esetben a szükséges állatorvosi kezeléseket is mellőzték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

http://ujhazak.com