Több száz vezető politikus vesz részt a müncheni biztonságpolitikai konferencián

Az idei, 53. MSC-t rendkívüli időszakban, "teljes bizonytalanság" közepette tartjuk. "A kelet-nyugati konfliktus vége óta egyetlen pillanatot sem tudunk felidézni, amikor olyan sok dolog kérdőjeleződött meg, mint most" - húzta alá a konferencia főszervezője csütörtökön a bajor fővárosban.

Az MSC idei mottója is ezt fejezi ki, a tanácskozást a Post truth, post west, post order (Az igazság, a Nyugat és a rend utáni világ) címmel rendezik meg. A legnagyobb várakozás Mike Pence amerikai alelnök előadását övezi. Az MSC lesz az új washingtoni vezetés bemutatkozása, "első fellépése a nemzetközi porondon" - mondta Wolfgang Ischinger.



Amennyiben Donald Trump amerikai elnök a környezetéből származó elképzeléseket követve valóban azt az irányt követi majd, hogy nem tárgyal az EU-val mint intézménnyel, hanem csak a tagállamokkal külön-külön, kétoldalú alapon, akkor "komoly baj lesz" - fogalmazott az MSC elnöke. Az EU "megosztására" irányuló esetleges washingtoni törekvés "nagy transzatlanti konfliktushoz vezethet" - tette hozzá Wolfgang Ischinger, kifejezve reményét, hogy Mike Pence és a Trump-kormány többi Münchenben vendégeskedő tagja, köztük James Mattis védelmi miniszter és John Kelly belbiztonsági miniszter egyértelműen állást foglal a NATO és egy erős Európai Unió mellett.

Hozzátette: remélhetőleg Donald Trump is beletanul új szerepébe, és rövidesen egészen máshogy beszél majd, mint a választási kampányban.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vannak erre utaló jelek, például az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodás esete - mondta Wolfgang Ischinger, rámutatva, hogy az új elnök hivatalba lépése óta már nem fenyeget az egyezmény felmondásával. Az MSC vezetője kiemelte: a mostani, átmeneti helyzetben, az új amerikai adminisztráció felállásának idején az lenne a legkevésbé okos eljárás, ha az európaiak minden washingtoni kijelentést hangos méltatlankodással fogadnának.

Erre nem is igen lenne mindenkinek alapja, aminek belátáshoz elég megvizsgálni, hogy mennyi menekültet fogadtak be az uniós tagállamok Németországot nem számítva - utalt Wolfgang Ischinger az Egyesült Államok menekültbefogadási programjának ideiglenes felfüggesztésére. Aláhúzta, hogy az EU-t és az Egyesült Államokat rendkívül szoros kapcsolatok fűzik össze. Elmondta, hogy a kétoldalú működőtőke-beruházások értéke 1500 milliárd eurót tesz ki, és az EU-ból származó beruházások révén egymillió munkahely jött létre az Egyesült Államokban. Ehhez viszonyítva az amerikai-kínai, amerikai-orosz, vagy az EU és Oroszország közötti gazdasági kapcsolatok "elenyészőek" - tette hozzá.
A tanácskozásra meghívták Orbán Viktor miniszterelnököt is. Ennek kapcsán Wolfgang Ischinger egy kérdésre leszögezte: helytelen lenne nem meghívni egy európai uniós tagország vezetőjét csak azért, mert politikája "nem nyerte el a német mainstream tetszését". "Miért ne adhatnánk lehetőséget ezeknek az EU-tagoknak, hogy itt, Münchenben elmondják, miért olyanok, amilyenek, és miért folytatják azt a politikát, amelyet folytatnak?" - vetette fel Wolfgang Ischinger.

Az MSC-n ismét több száz vezető politikus vesz részt, köztük 47 külügyminiszter és 60 védelmi miniszter, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Antonio Guterres ENSZ-főtitkár, Petro Porosenko ukrán elnök, Asraf Gáni afgán államfő, Haider al-Abádi iraki miniszterelnök és a német kormány nagyjából fél tucat minisztere. Több parlamentből is magas szintű delegáció utazik Münchenbe, így az amerikai törvényhozásból ismét igen népes küldöttség érkezik a bajor fővárosba John McCain repbublikánus szenátor vezetésével, és a német Bundestagból is számos képviselő vesz részt a tanácskozáson.

Az MSC-n politikusok és több tucat nagyvállalat vezetője mellett a legtekintélyesebb nemzetközi civil szervezetek - egyebek között a Human Rights Watch, a Greenpeace és az Amnesty International - vezetői is részt vesznek. Az MSC kitüntetését, a konferencia alapítójáról elnevezett Ewald von Kleist-díjat az idén Joachim Gauck távozó német államfő kapja meg.
Az előadások, pódiumbeszélgetések és viták résztvevőinek névsora az utolsó órákban is változhat, ezért a háromnapos konferencia pontos programját csak röviddel a február 17-én délután tartandó megnyitó előtt hozzák nyilvánosságra.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

http://ujhazak.com