Több százan jutottak át Marokkóból a spanyol Ceutába, megrohamozva a határkerítést

Több száz ember megrohamozta a határkerítést, és átjutott Marokkóból az észak-afrikai spanyol exklávé, Ceuta területére pénteken - közölték a helyi hatóságok.  Becslésük szerint több mint 400-an jutottak be a Spanyolországhoz tartozó, és így az Európai Unió részének számító város területére. Többségüket azonban már a határ közelében feltartóztatták a hatóságok - mondta Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminiszter, aki Brüsszelben nyilatkozott spanyol újságíróknak, hozzátéve, hogy a határsértők körülbelül 20 százalékát keresik még.

A spanyol sajtóban megjelent információk szerint összesen több mint 500 ember próbálkozott az átjutással. A nyolc kilométer hosszú, hat méter magas, szögesdrótokkal ellátott dupla kerítést több ponton, egyszerre rohamozták meg, hogy megosszák a határőrség figyelmét. Ellentmondó információk jelentek meg arról, hogy kapukat áttörve vagy a kerítésen átmászva jutottak át, ezt egyelőre hivatalosan még nem tisztázták.

A Spanyol Vöröskereszt tájékoztatása szerint a határsértők közül 103-an, a csendőrök közül ketten sebesültek meg. Ebben az évben eddig mintegy 300 embernek sikerült átjutnia a határkerítésen Marokkóból Ceutába.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

http://ujhazak.com