Többen meghaltak és megsebesültek az éjszakai orosz támadásokban

Az orosz hadsereg 155 csapásmérő drónnal és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat hétfőre virradóra, a légvédelem a drónok zömét elfogta, azonban a csapásokban többen meghaltak, illetve megsebesültek, és polgári létesítmények, lakóházak rongálódtak meg - jelentették katonai és helyhatósági források.Az előzetes adatok szerint a légvédelem 135 drónt hatástalanított az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 14 drón célba talált, 4 esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették - tette közzé a légierő parancsnoksága a Telegram-csatornáján. A hivatalos közlemény kiadáskor néhány drón még az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.

Május 4-én az orosz hadsereg légicsapást mért a Harkiv megyei Merefi városára, az eddigi adatok szerint a támadásban 4 ember meghalt, 16-an pedig megsebesültek - tette közzé Oleh Szinyehibov katonai kormányzó Telegram-bejegyzései alapján az Unian hírügynökség.

A megyei katonai közigazgatás vezetőjének tájékoztatása szerint a becsapódás helyszínén keletkezett tüzet már eloltották. Többszintes lakóházak, családi házak, 4 bolt és egy autójavító műhely is megrongálódott - fűzte hozzá.

Az ukrán hírügynökség a Harkiv megyei ügyészség sajtószolgálatát idézve arról is beszámolt, hogy a hajnali órákban drón csapódott be egy, a Kijev-Harkiv főúton közlekedő pékárut szállító furgon közelében, a sofőr koponyasérülést és agyrázkódást szenvedett, az árukísérőnél akut stresszreakció lépett fel.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

http://ujhazak.com