Tőkés László EP-képviselőként is meglátogatta a terrorizmus miatt elítélt székelyeket

Tőkés László európai parlamenti képviselői minőségében is meglátogatta pénteken a csíkszeredai börtönben Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két volt erdélyi vezetőjét, akiket terrorizmus vádja miatt ítéltek tavaly börtönbüntetésre Romániában.A csíkszeredai börtönben tett látogatásról Tőkés László - aki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke is - pénteken számolt be egy sajtótájékoztatón. Emlékeztetett, hogy korábban magánemberként látogatta meg a két bebörtönzöttet, most viszont az EP külügyi bizottságának elnökének ajánlásával vett részt a látogatáson, s ebből az alkalomból lehetősége nyílt megtekinteni a csíkszeredai börtönben uralkodó viszonyokat is.

Megállapította, viszonylag jó körülmények között vannak Bekéék, akik nehezményezik, hogy nem engedik őket külső munkavégzésre.

    
Tőkés bírálta a román államot, amelynek szerinte mindig is szüksége volt magyar politikai foglyokra, hogy megfélemlítse a romániai magyarságot. Az EP-képviselő szerint Bekéék is csak bűnbakok, akik révén a román állam az egész romániai magyarságot akarja megfélemlíteni. Szerinte a "székelyföldi terrorizmus ügy" mögött ugyanaz a hagyományos kamarilla áll, amely száz esztendeje törekszik a romániai magyarság elűzésére, tönkretételére.
    

Kiemelte, folytatni kell a két elítélt kiszabadításáért a jogi és a politikai küzdelmet. Úgy vélte, jogi téren elég szűkösek a lehetőségek, ezért fontos, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai úton is felvállalja az ügyet, és akárcsak az egyházi ingatlanok vagy a magyar iskolák esetében, ugyanolyan súllyal képviselje ezt az ügyet is a román kormánykoalícióval folytatott tárgyalásokon.
    

Az EMNT elnöke szerint ki kell használni a pápa Romániába tervezett látogatását, valamint Románia soros EU-elnökségét is, hogy ezt a kérdést minél alaposabban megismertessék a nemzetközi közvéleménnyel és döntéshozókkal. Szerinte Románia EU elnöksége érzékenyebbé teheti a külföldieket a két volt erdélyi HVIM-vezető ügye iránt.
    

A sajtótájékoztatón jelen volt Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke is, aki bejelentette, hogy 2019-ben az EMNT több évfordulós programot szervez az 1989-es kommunistaellenes temesvári felkelés 30 éves évfordulójára. Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018 júliusában öt-öt éves börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság. Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com