Töltött fegyver volt a nemi szervében

Letartóztatták Dallas J. Archert, aki törvénytelenül birtokolta a fegyvert.Dallas J. Archer
Övtáskába, kesztyűtartóba, fiókba, cipőbe, vagy számtalan más helyre elrejthetünk egy fegyvert. Dallas J.

Archer azonban egy sokkal morbidabb helyet talált a 22-es kaliberű pisztolynak.

A 19 éves lány ugyanis a nemi szervébe dugta a lopott fegyvert, ami meg volt töltve. Ez a döbbenetes dolog talán még most se derült volna ki, ha Dallas nem dönt úgy, hogy jogosítvány nélkül ül volán mögé. A városban furikázó lányt, pechjére, kiszúrták a rendőrök, akik félreállították.

Miután világossá vált, hogy Dallas engedély nélkül vezet, a rendőrök átvizsgálták. Ekkor derült ki, hogy a nemi szervébe rejtette a pisztolyt, amit korábban ellopott. A rendőrök törvénytelen fegyverbirtoklás vádjával letartóztatták a lányt.

Az üggyel kapcsolatban megszólalt Dallas édesanyja is, aki állítja, hogy a lánya önvédelemből lopta el a fegyvert, ugyanis korábban megerőszakolták, ám ez a magyarázat nem segített sokat Dallas ügyén, akit végül szabadlábra helyeztek.

A pisztoly jogos tulajdonosa, egy 70 éves férfi, nagyon örült, hogy végre visszakapta a fegyverét. Az öregúr a következőt fűzte a történtekhez:
„Háh, végre hazatért a kis fickó. Bár... ráfér egy alapos mosás, még mielőtt újra használni kezdem.”

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com