Tömeges mégezést okoztak Lengyelországban a partidrogok

Tömeges mérgezést okoztak a nyugat-lengyelországi vajdaságokban – a sziléziaiban és a nagy-lengyelországiban - a partidrogok, csütörtöktől vasárnap reggelig 127 ember szorult kórházi kezelésre.

Az ápoltak között egy terhes nő is van, valamint több kiskorú. Négy ember állapota súlyos.

97237_ewa_kopacz

A katowicei rendőrség két gyanúsítottat vett őrizetbe a törvényellenesen terjesztett kábítószer gyanúja miatt.
Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök szombaton hangsúlyozta, hogy a társadalomban növelni kell annak tudatát, hogy a partidrogok életveszélyesek.

Közölte, hogy a gondot hamarosan megvitatja Teresa Piotrowska belügyminiszterrel.

Marian Zembala egészségügyi miniszter a szombat esti sajtóértekezleten elmondta, a mérgezést valószínűleg egy Mocarz (Felség) nevű szer okozta. A miniszter problematikusnak minősítette azt, hogy Lengyelországban a szintetikusan gyártott partidrogok könnyen elérhetők, noha gyakran a hagyományos kábítószereknél is veszélyesebbek.

Lengyelországban 2010-ben tiltották be a partidrogok bolti árusítását. A kábítószer azonban internetboltokban, játéktermekben továbbá is kapható. Rendőrségi statisztikák szerint 2014-ben csak a sziléziai vajdaságban 602 embert ápoltak kórházban túladagolás tüneteivel, s három ember meghalt. Idén júniusig 631 embert szorult kórházi kezelésre, hárman meghaltak.

A kábítószerrel való visszaélés megelőzéséről szóló törvényt ezért megszigorították: a július elején hatályba lépett módosítás értelmében az eddig ismert partidrogok kábítószernek minősülnek. Ezért nemcsak az árusításuk, hanem a gyártásuk és birtoklásuk is büntethető. A törvény tartalmazza 114, a partidrogok gyártásához használt hatóanyag listáját, az újabban kifejlesztett szerekre azonban továbbá sem terjed ki.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com