Török miniszter: napokon belül újabb nagyszámú menekültcsoport érkezhet vissza Görögországból Törökországba

Napokon belül újabb nagyszámú menekültcsoport érkezhet vissza Görögországból Törökországba - jelentette ki Volkan Bozkir európai ügyekért felelős török miniszter csütörtökön Bécsben, miután megbeszélést folytatott az osztrák külügyminiszterrel.

Visszafogadunk minden illegális bevándorlót, aki március 20-a után jutott a görögországi szigetek egyikére - jelentette ki a török politikus, hivatkozva az Ankara és az Európai Unió közötti, a migránsáradat megfékezését célzó megállapodásra.

RTX1YNPB-1024x693

Elmondta: eddig 326 embert szállítottak vissza, a mostani hullám során nagyjából 250 ember fogadására készülnek fel. A miniszter számításai szerint a napokban érkező menekültek között több szíriai is lesz.

Tájékoztatása szerint eddig csak két szíriai migráns érkezett újra Törökországba, mivel a szíreknek attól kellet tartaniuk, hogy Törökországban nem kapnak jogi védelmet. Mivel a jogi helyzet azóta megváltozott, várhatóan a jövőben több szíriai érkezhet majd Görögországból - mondta a török politikus.

Az elmúlt héten hétfőn és csütörtökön szállítottak vissza először Törökországba menekülteket azóta, hogy az Európai Unió és Ankara
március 18-án megállapodást kötött, amely szerint az EU visszaküldi Törökországba azokat az illegális bevándorlókat, akik március 20-a után érkeznek valamelyik görög szigetre.

Cserébe az EU-tagországok - egy egyelőre 72 ezres kontingens erejéig - legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, ahányat a görög szigetekről visszavisznek Törökországba.

Hétfőn 202, csütörtökön 123 menedékkérőt küldtek vissza Leszbosz, illetve Híosz szigetéről. Több visszaküldés egyelőre nem volt, amit a hatóságok a rengeteg elbírálásra váró menedékkérelemmel indokoltak.

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter a tárgyalást követően megjelentetett állásfoglalásában úgy fogalmazott, hogy Törökország fontos partner a terrorizmus elleni és menekültválság megoldásért vívott küzdelemben. Aláhúzta: a migránsokat lehetőség szerint helyben kell ellátni, hiszen egy menekült éves ausztriai ellátásának összegéből, mintegy húsz migránson lehet segíteni Törökországban.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com