Török védelmi miniszter: még korai azt mondani, hogy összeomlott a tűzszünet

Még korai azt mondani, hogy Líbiában összeomlott a vasárnap életbe lépett tűzszünet, miután Halifa Haftar tábornok, aki csapataival a nemzetközileg elismert kormány ellen harcol, hétfőn Moszkvában nem írta alá a fegyvernyugvást részletező dokumentumot - nyilatkozott szerdán Hulusi Akar török védelmi miniszter helyi újságíróknak Ankarában.Rámutatott: azon kijelentéseknek, amelyek szerint a tűzszünet véget ért, a terepen "nincs foganatjuk". Jelezte: tartják a kapcsolatot Moszkvával, amely Haftart támogatja a líbiai polgárháborúban, és várják az orosz illetékesek erőfeszítéseinek hozadékát. A török védelmi miniszter emlékeztetett: Haftar részéről még nem érkezett hivatalos nyilatkozat a tűzszünet végére vonatkozóan. Akar egyúttal reményét fejezte ki, hogy a líbiai konfliktus befejezését elősegíteni hivatott berlini folyamat január 19-én, vasárnap tartandó konferenciája eredményt hoz.

    
A török miniszter hangsúlyozta: Ankara a fegyvernyugvást, a békét és a politikai megoldást pártolja. Hétfőn a líbiai konfliktusban szemben álló felek orosz és török közvetítéssel, közvetve egyezkedtek egymással Moszkvában, azt követően, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdai isztambuli felszólítása nyomán vasárnap tűzszünet lépett életbe az észak-afrikai országban.


Haftar a találkozón kedd reggelig időt kért, majd végül nem írta alá a tűzszüneti megállapodást, és elhagyta az orosz fővárost. Az orosz védelmi minisztérium kedd délután arról tájékoztatott: Haftar két napot kért arra, hogy az aláírás előtt a hadseregét támogató szövetséges törzsekkel megvitassa a moszkvai béketárgyalások eredményét. Az orosz tárca szerint a tábornok "pozitívan viszonyul a dokumentumhoz".
    

A török védelmi tárca vezetője szerdán azt is mondta, hogy a Líbiában tartózkodó török katonák létszáma változó, és kiképzéssel, valamint tanácsadással segítik az ENSZ által elismert tripoli egységkormány erőit. Létrejött egy védelmi és biztonsági együttműködési iroda is - számolt be róla Akar. Erdogan január 5-én jelentette be, hogy Ankara és Tripoli novemberben kötött biztonsági együttműködési megállapodása alapján megkezdődött a török katonák fokozatos Líbiába telepítése az egységkormány támogatása érdekében.
    

A török védelmi miniszter szerdán Szíriáról, azon belül a lázadók utolsó fellegvárának számító északnyugati Idlíb tartományról is beszélt, ahol szintén vasárnap lépett életbe tűzszünet a kormányerők kezdeményezésével. Akar közölte: legalább 600 ezer ember menekült a térségben a török határhoz a korábbi harcok hatására. Felhívta a figyelmet: a menekültek nem akarnak a szíriai kormányerők területére menni, ezért Ankara és Moszkva egyeztetéseket folytat arról, hogy egy "biztonságos területet", egy falvat alakítson ki ott azzal a céllal, hogy a rászorulók átvészeljék a telet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

http://ujhazak.com