Torz külseje miatt otthagyták szülei az orr és szemhéj nélkül született babát - 18+

Egy baba olyan súlyos fogyatékossággal született, amely nagyon ritka a csecsemők között. A kicsi orr és szemhéj nélkül jött a világra, a kezei és a lábai pedig összenőttek.


Amikor a szülei meglátták milyen torzan jött a világra otthagyták a kórházban és azt mondták, hogy ha rájuk kényszerítik a babát, akkor megmérgezik.

90961_torzbaba3

A kórházban azonban volt egy adminisztrátorként és ápolóként dolgozó pár, akik rögtön megszerették a babát. Raja és Jessica Paulraj elhatározták, hogy örökbe fogadják a kis Adamet, akikről kiderült, hogy a nagyon ritka Bartsocas-Papas szindrómával jött a világra.

A család ezután a babával Észak-Indiából Észak-Karolinába utazott, hogy egy specialistát keressenek neki.

90962_torzbaba2

Végül az orvosok jótékonyságból vállalták a baba kezelését, azonban a gyógyszerek és a kiegészítő számlák összege azonban nagyon sok volt.

Az amerikai kórház dolgozói azonban annyira meghatódtak a beteg csecsemő történetén, hogy gyűjtést rendeztek és egy hét alatt több mint 100 ezer dollár, több mint 28 millió forintot sikerült összegyűjteni.

90960_torzbaba4

A kis Adam azóta már több műtéten esett át, amelyek után be tudja csukni a szemeit és a száját. A szülei szerint sokkal boldogabb, és sokat nevet rájuk. A babának még több operációra van szüksége, hogy állapota rendben legyen, az orvosa ezt mondta: "Hogy valaha tökéletes lesz-e? Igen, ő most is tökéletes."

Forrás: kiskegyed.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

http://ujhazak.com