Turisták fegyveres kirablása miatt fogtak el három férfit

Elfogott a rendőrség három férfit, akik fegyverrel megfenyegettek és kiraboltak két külföldit nyáron Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a honlapján.Az egyik férfi a VII. kerület, Kazinczy utcában gyalogosan elállta egy brit és egy dél-afrikai turista útját, és felszólította őket, hogy adják át a náluk lévő pénzt. Eközben a férfi két társa egy sötét autóval lelassított mellettük, és egy airsoft fegyverrel nyomatékosította a követelésüket.

    
A brit átadta a pénzét az elkövetőknek, akik a dél-afrikait a legközelebbi bankautomatához kísérték, és kényszerítették, hogy vegyen fel pénzt. Miután azt elvették tőle, elmenekültek a helyszínről - írták. A BRFK Nyomozó Főosztály Rablási Osztályának munkatársai azonosították az elkövetőket, majd a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályával együttműködve budapesti lakcímükön elfogták a két 21 éves és a 27 éves tettest.


A nyomozók az egyikük lakásán megtalálták a bűncselekmény elkövetésénél használt airsoft fegyvert, valamint egy gáz-riasztó fegyvert is - tudatta a rendőrség. A rendőrök a három férfit gyanúsítottként hallgatták ki fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás miatt, majd őrizetbe vették őket és indítványozták letartóztatásukat - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com