Túszul ejtette kisgyerekét egy egyiptomi férfi, hogy beszélhessen a magyar nejével 18+

Túszdráma zajlott le Cipruson, ahol egy 41 éves egyiptomi férfi ejtette foglyul 16 hónapos gyerekét.


Azt követelte, hogy beszélhessen 36 éves magyar feleségével. Majd megnyitotta a gázt és Molotov-koktélokkal dobálózott– írja a Cyprus Mail.

A túszdráma péntek este kezdődött és 12 órán keresztül tartott. A férfit végül a rendőrök lelőtték, a kisgyereket pedig egy 10 centi hosszú, 3 centi mély késsel vágott seb miatt kórházba kellett vinni.

A kicsi sérülése nem életveszélyes.

A rendőrök később azt mondták, hogy nem volt más választásuk, mert a férfi azzal fenyegetőzött, hogy megöli a gyereket. Ezután nyitotta meg a gázt és kezdett el dobálózni a Molotov-koktélokkal.

A rendőröket a szomszédok hívták ki este 7 körül, mert a házaspár nagyon veszekedett. Amikor a hatóságok kopogtattak az ajtón, akkor senki sem nyitotta ki.

shooting-770x507

Este 10 körül a magyar nő elment a boltba a férje pedig követte a gyerekkel a karjában. Aztán mikor észrevette, hogy a rendőrök felé indulnak, gyorsan visszarohant a lakásba és elbarikádozta magát.

A férfivel a túsztárgyaló többször megpróbált beszélni. Reggel 6-ra végre ki tudták csalni az erkélyre, hogy átadja a Molotov-koktélhoz szükséges eszközöket.

Ekkor léptek közbe a rendőrök és lelőtték. Az még nem tisztázott hogyan és miért tették mindezt. Előtte 5-ször találták el gumilövedékkel, azután pedig éles lőszerrel végeztek vele. A lakásban egy golyóálló mellény is volt, még vizsgálják.

A magyar asszony a kihallgatásán azt mondta, hogy az utóbbi időben nagyon sokat veszekedtek a férjével. A nő el akart válni, de a férje nem engedte.

Az egyiptomi férfi állítólag 3 éve jött Ciprusra, ahol megnősült. A férfi munkanélküli volt és a politikai menedékkérelmét is elutasították a hatóságok.



Forrás: 444.hu

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com