Ügyészség: 18 évre súlyosbították annak a férfinak a büntetését, aki volt élettársára és a saját testvérére támadt

Az ügyészség sikeresen indítványozta a büntetés súlyosítását abban az ügyben, amelynek vádlottja nem bírta elviselni, hogy élettársa elhagyta őt, ezért az életére tört, és egy vita során a saját testvérét halálra szúrta. A férfit így 18 év fegyházra ítélték - közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség kedden az MTI-vel.A közlemény alapján a jogerős ítélet szerint a vádlott 2015-től 2022-ig élt élettársi kapcsolatban a sértettel, a vádlott a szakítást és a sértett új párkapcsolatát nem tudta elfogadni, ezért telefonon, majd személyesen is zaklatta, fenyegette a nőt.

Azt írták, hogy 2022. július 6-án újabb szóváltás volt közöttük, ezért az ittas férfi Molotov-koktélt készített, majd azzal visszament a sértett munkahelyére, és az üveget tartalmazó zacskót meggyújtotta, és az üzletbe bedobta. Mivel a vádlott tévedésből gázolajat töltött az üvegbe, az nem gyulladt meg, és ezért tűz sem keletkezett az épületben - tették hozzá.

A vádlottat a letartóztatását követően a testvére fogadta be, akinek az élettársával rendszeresen italozott, vitatkozott. 2023. december 6-án egy ilyen alkalommal a vádlott a férfit egy 14 centiméter pengehosszúságú késsel a mellkasán, illetve alkarján és combján is megszúrta, a férfi a helyszínen életét vesztette.

A Győri Törvényszék a vádlottat több ember sérelmére, részben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és közveszély okozás bűntettének kísérlete miatt 16 év fegyházbüntetésre ítélte, kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és a védője enyhítésért fellebbezett. A Győri Ítélőtábla kedden kihirdetett határozatában egyetértett a fellebbviteli főügyészség álláspontjával, a férfi büntetését 18 évre súlyosította - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com