Ügyészség: kábítószer-kereskedelem miatt ítélték el az egykori "Nagy Ő"-t

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős másodfokú ítéletével bűnösnek mondott ki társtettesként kábítószer-kereskedelem bűntettében egy ismert médiaszemélyiséget és két művésztársát - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a Fővárosi Főügyészség 2021 nyarán emelt vádat egy német állampolgárságú, de a magyar művészérában huzamosabb ideje jelen lévő középkorú férfival és társaival szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. A Fővárosi Törvényszék 2023 februárjában kihirdetett elsőfokú ítéletével a kokainnal és extasyval üzletelő dílert jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 5 év fegyházra ítélte.
   

 Három - művészeti tevékenységet végző - bűntársa közül kettőt kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek, és őket 1,5 millió, illetve 840 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta, harmadik társukat pedig kábítószer birtoklás vétsége miatt megrovásban részesítette. Kifejtették, hogy a színész-producer terhelt 2018 óta szervezett összejöveteleket lakásán, a rendezvényekre vendégeivel - így bűntársaival is - kokaint szerzett be az azzal kereskedő társuktól, majd a "kábítószert művészi együttgondolkodásuk előmozdítására közösen elfogyasztották".
    

Az ügyészség szerint hasonlóan jártak el az elkövető művésztársai 2019. március 22-én is, amikor a kokain megvásárlását követően rendőri ellenőrzés alá vonták járművüket, és tőlük a rendező-forgatókönyvíró társuk lakására szervezett újabb összejövetelre szánt, mintegy három gramm kokaint lefoglalták. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a művészvilágba bejáratos kábítószer-terjesztővel szemben súlyosabb szabadságvesztés és mellékbüntetés kiszabásáért, míg három művész bűntársával szemben forgalomba hozatallal, társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megállapításáért és próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabásáért fellebbezett.
    

Az ügydöntő határozattal szemben a díler védője a büntetés enyhítésére, míg a médiaszemélyiség társának védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért, harmadlagosan pedig az ítélet hatályon kívül helyezése érdekében fellebbezett.  A Fővárosi Ítélőtábla az egykori "Nagy Ő"-t végül 1 év 8 hónap, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, míg két társát 1 év 6 hónap, illetve 1 év börtön fokozatú, az egyik esetében 2 évi időtartamra, a másikat pedig 1 év próbaidő tartamra felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, és rendelkezett az előzetes bírói mentesítésükről. A másodfokú bíróság az ügyben kábítószer-kereskedőként elítélt elsőrendű terhelt elsőfokú ítéletét helyben hagyta - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

Rendőrkézen az útonállók

Rendőrkézen az útonállók

A miskolci rendőrök öt férfit vettek őrizetbe, akik csoportos rablással gyanúsíthatók.

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Késsel fenyegette meg utastársát egy 19 éves fiatalember egy személyvonaton.

http://ujhazak.com