Új másodfokú eljárást rendelt el a Kúria a volt barátnőjét lúggal leöntő orvos ügyében

Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla határozatát és új másodfokú eljárást rendelt el a Kúria kedden annak az orvosnak az ügyében, akit azzal vádolnak, hogy 2013-ban bántalmazta, majd lúggal öntötte le volt barátnőjét.Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2016 tavaszán maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés miatt négy év börtönre ítélte a vádlottat, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltotta orvosi hivatása gyakorlásától. Idén márciusban a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla már a súlyosabban büntetendő életveszélyt okozó testi sértésnek minősítette a történteket, továbbá magánlaksértés és kifosztás miatt is bűnösnek mondta ki a vádlottat, ezért kilenc év szabadságvesztés ítélte, továbbá végleg eltiltotta foglalkozása gyakorlásától.

Az ügyészség további súlyosításért, a védelem megalapozatlanság miatt az ítélet hatályon kívül helyezéséért és új elsőfokú eljárás lefolytatásáért fellebbezett a Kúriához. Miután az első- és a másodfokú döntés között a bűnösség kérdésében is volt eltérés, lehetőség nyílt a Kúria harmadfokú eljárására, amely kedden új eljárásra utasította a Fővárosi Ítélőtáblát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com