Új plakátot kapott a Bosszúállók 2

Május elsején érkezik a mozikba a Marvel szurperhősök új kalandja.ultA Marvel univerzum rajongói már visszafelé számolják a napokat, hogy mikor mehetnek végre ők is moziba, hogy megnézzék a legújabb Marvel filmet, ami a Bosszúállók: Ultron kora címet kapta. Mivel a film csak májusban érkezik, ezért a rajongóknak be kell érniük egy új plakáttal, amin a jól ismert hősökön kívül megjelentek az új szereplők is.

A május elsején érkező filmben visszatér Robert Downey Jr., azaz Vasember, Chris Evans, azaz Amerika kapitány, Chris Hemsworth, azaz Thor, Mark Ruffalo, azaz Hulk, és Scarlett Johansson, azaz Fekete Özvegy. Új tagként érkezik a csapatba Idris Elba, Stellan Skarsgard (Thor), Hayley Atwell (Amerika Kapitány: Az első bosszúálló), és Paul Bettany.

Az új reklámanyagból az is kiderült, hogy az új filmben Danny Elfman alkotásait hallhatjuk majd. A zenész-producer korábban A Simpson család és a Novocaine zenéjét komponálta.

A Bosszúállók folytatásában a hősök feladata az lesz, hogy megállítsák azt az öntudatára ébredt robotot, akit Ultron néven emlegetnek. Ez azonban nem lesz könnyű, hiszen a bolygó megmentésének érdekében, a hősöknek szövetséget kell kötniük, amire csak vonakodva hajlandók.

(Forrás: fullank.com)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com