Új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Kecskeméten

Új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnszövetség tagjai, hét férfi és hét nő ellen emeltek vádat Kecskeméten - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint egy 44 éves és egy 47 éves kecskeméti nő anyagi nehézségei miatt döntött úgy, hogy Kristály fantázianevű új pszichoaktív anyagot árul, ehhez a fiatalabb nő kapcsolatrendszerét és az idősebb megtakarított pénzét használták fel.

    
A szert 0,1 grammonként ezer forintért értékesítették vevőiknek. A befolyt pénzt egyenlő arányban osztották szét egymás között egészen addig, amíg össze nem vesztek és az idősebb nő el nem költözött. Mintegy másfél év alatt 1,5-2 kilogramm új pszichoaktív anyagot értékesítettek, ebből legalább 15 millió forintra tettek szert.
   

Az értékesítést azután külön-külön is folytatták. A fiatalabb nő az ügyletbe bevonta fiatalkorú lányát és annak élettársát is, és egészen 2017 januárjáig ellátták vevőkörüket. Az idősebb nő, miután lebukásuk után kiengedték a letartóztatásból, még csaknem fél évig folytatta az árusítást, majd egy közúti igazoltatás során 13 csomag új pszichoaktív anyagot találtak nála, és ismét letartóztatták.
    

A két nő kecskeméti rokonai, egy 48 éves és egy 55 éves férfi szintén "Kristály" értékesítésével foglalkozott családtagjaik, illetve egyikük fiatalkorú unokaöccse segítségével. Az ügyészség új pszichoaktív anyaggal való, bűnszövetségben, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával, kereskedéssel elkövetett visszaélés, kábítószer-kereskedelem, kábítószer-birtoklás és kiskorú veszélyeztetése miatt hét nő és hét férfi ellen emelt vádat.
    

A szabadlábon lévő vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com