Újabb bűnvádi eljárás indult Romániában a nemi erőszakkal és emberkereskedelemmel vádolt Tate fivérek ellen

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Újabb ügyben indult bűnvádi eljárás Romániában a nemi erőszak és emberkereskedelem gyanújával korábban már bíráság elé állított Andrew Tate brit-amerikai állampolgárságú influenszer és testvére, Tristan ellen.A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerdán négy bukaresti és Ilfov megyei helyszínen - köztük a Tate fivérek Ilfov megyei rezidenciáján - tartott házkutatást. A vádhatóság közleménye szerint a bűnvádi eljárást bűnszövetkezet létrehozása, kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélés, illetve emberkereskedelem és pénzmosás gyanújával indították.
    

A testvérpárt és feltételezett bűntársaikat 2022. december 30-án tartóztatták le először Bukarest Voluntari nevű elővárosában, tavaly júniusban pedig bíróság elé is kerültek Romániában, ahol nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és bűnszövetkezet létrehozásával vádolják őket. Az influenszer és testvére három hónapot töltött előzetes letartóztatásban, később házi őrizetbe kerültek, tavaly augusztus óta pedig hatósági felügyelet alatt állnak, és nem hagyhatják el Romániát.
    

A romániai vádirat szerint a Tate fivérek az általuk elcsábított fiatal lányokat egy Bukaresthez közeli villában tartották fogva, szexuális tartalmú videók készítésére kényszerítettek őket, amelyeket feltöltöttek az internetre, ebből pedig jelentős bevételük származott.  Az egykori kickboxos Tate fivérek bejegyzéseit több millióan követik az X-en, ahol rendszerint luxuskörnyezetben jelentek meg, drága autókat vezetnek, és nőkön gúnyolódó tartalmakat osztanak meg, romániai büntetőperüket pedig nemzetközi médiafigyelem kíséri.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

http://ujhazak.com