Újabb katonai és civil áldozatokat szedett a kiújult konfliktus a Donyec-medencében

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Négy katona esett el és 17 sebesült meg az elmúlt napban a kelet-ukrajnai harcok övezetében - hozta nyilvánosságra a TSZN hírtelevízió internetes honlapján pénteken a kijevi hadműveleti parancsnokságra hivatkozva. Pavlo Zsebrivszkij, Donyeck megye ukrán ellenőrzésű részének kormányzója arról számolt be, hogy az elmúlt napban két polgári személy vesztette életét a Donyeck melletti Avgyijivkában és hárman megsebesültek, köztük egy külföldi fotóriporter, akit a kormányzó nem nevezett meg. A kormányzó tájékoztatása szerint a Moszkva által támogatott szakadárok előző éjjel tüzet nyitottak egy segélyelosztó pontra, a két halálos áldozat ott vesztette életét.



Az ukrán hadműveleti parancsnokság közlése alapján az elmúlt 24 órában a szakadárok 114-szer nyitottak tüzet a frontvonal ukrán ellenőrzésű oldalára. Alexander Hug, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) ukrajnai megfigyelői missziójának helyettes vezetője viszont úgy nyilatkozott, hogy a múlt vasárnap kiéleződött fegyveres szembenállás óta napi szinten mintegy ezer tűzszünetsértést regisztrálnak a küldöttség tagjai, ami szavai szerint "precedens nélküli".

Figyelmeztetett arra, hogy az Avgyijivka elleni tüzérségi támadások humanitárius és ökológiai katasztrófával fenyegetnek. Külön kiemelte annak veszélyességét, hogy Avgyijivka, a szakadár ellenőrzésű Jaszinuvata, valamint a donyecki repülőteret magába foglaló térségben a szemben álló felek rakéta-sorozatvetőket vetnek be, ráadásul lakott területek ellen is.

A TSZN híradása alapján Zorjan Skirjak, az ukrán belügyminiszter tanácsadója arról számolt be a Facebookon, hogy a szakadárok az általuk ellenőrzött Donyeckben csütörtök éjjel felrobbantottak egy lőszerekkel teli teherautót. Szerinte azért tették, hogy a robbantásért az ukrán kormányhaderőt vádolhassák. Ezenkívül a szintén szakadár ellenőrzésű, a megyeszékhelytől néhány kilométerre északkeletre fekvő Makijivkából tüzérségi fegyverekkel lőtték Donyecket ugyanezzel a céllal, továbbá azért, hogy pánikot keltsenek és az ukrán hadsereg ellen hangolják a donyeckieket.

Az ukrán műveleti parancsnokság viszont azt állítja, hogy a hadsereg egyáltalán nem lövi a szakadárok által megszállt megyeszékhelyet. Közben Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a nemzetközi jog durva megsértésének nevezte az ukrán fegyveres erők támadásait a Donyec-medencében. Szavai szerint több, Donyeckben dolgozó orosz újságíró és tévéstáb került a városban életveszélybe a megyeszékhely elleni tüzérségi csapások következtében, és Moszkva aggódik biztonságuk miatt.

A DAN donyecki szakadár hírügynökség korábban jelentette, hogy kedden repesztalálattól könnyebben megsérült egyik újságírójuk és egy orosz tévé operatőre, mindkettejüket a helyszínen látták el a kiérkező mentősök.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

A héten kihallgatott újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozta az ügyészség az úgynevezett Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

http://ujhazak.com