Újabb romániai kisbusz szenvedett balesetet, mert a sofőr élőben közvetített a közösségi hálón

Élőben közvetítette egy balesettel végződött előzését az A3-as észak-erdélyi autópályán egy romániai kisbusz sofőrje - közölte kedden a Mediafax hírügynökség.A kisbusz hétfőn délelőtt külföldön dolgozó román vendégmunkásokat szállított Maros megyébe, és a Kolozsvár mellett elhaladó autópályán egy nyerges vontató előzésébe kezdett. A romániai hírtelevíziók által is bemutatott felvételen látható, hogy a kisbusz a menetirányokat elválasztó szalagkorlátnak csapódik, aztán felborul.

    
A balesetben a sofőr és a jármű négy utasa megsérült. Tavaly májusban szintén vendégmunkásokat szállító Maros megyei kisbusz szenvedett balesetet Ceglédbercelnél, melyben kilenc személy vesztette életét. Azt a balesetet is a sofőr élőben közvetítette. Feltehetően azért nem vette észre a szembe közeledő teherautót, mert a telefonjára figyelt.
    

A ceglédberceli eset után a román belügyminisztérium és a rendőrség kampányt indított az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen. A belügyi tárca közösségi oldalán arra kérték a tömegközlekedési eszközökön utazókat, hogy szóljanak rá az autóbuszok, trolibuszok, villamosok vagy taxik vezetőire, ha azt látják, hogy vezetés közben használják a telefonjukat. Ha pedig a vezető a felszólítást követően sem teszi félre a telefont, azonnal jelentsék a segélyhívószámon. A rendőrség egy petíció aláírására buzdított, melynek azt a címet adták: Stop a volán mellőli élő Facebook-közvetítésekre! Lájkold az életet!


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Mentősök akadályozták meg a tragédiát

Mentősök akadályozták meg a tragédiát

Emberölés kísérlete miatt kell felelnie annak a 26 éves férfinak, akit a rendőr-főkapitányság nyomozói vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com