Újabb szerb ortodox püspök halt bele a kór szövődményeibe

Újabb szerb ortodox főpap, Atanasije nyugalmazott, korábbi zahumljei-hercegovinai püspök halt bele a koronavírus-fertőzés szövődményeibe.A 83 éves főpap már az új pátriárka megválasztásánál sem volt jelen február 18-án, kórházban kezelték. A koronavírus-járvány kitörése óta a szerb ortodox egyház számos vezetője megfertőződött, aminek hátterében az áll, hogy a főpapok nem tartják be az elővigyázatossági intézkedéseket, továbbra is tartanak szertartásokat, és ugyanazzal a kanállal áldoztatnak is.

    
Szerdán karanténba vonult Porfirij pátriárka, a szerb ortodox egyház közelmúltban megválasztott új vezetője, mert a napokban kapcsolatba került egy olyan személlyel, akinél később koronavírus-fertőzést állapítottak meg. Az előző pátriárka, Irinej novemberben halt bele a koronavírus-fertőzésbe, miután részt vett a montenegrói ortodox egyházfő, Amfilohije temetésén, aki szintén a koronavírus-fertőzés szövődményeibe halt bele.
    

A február 18-i pátriárkaválasztást követő napokban derült ki az is, hogy a választási küldöttek közül Irinej bácskai püspök is fertőzött volt. A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában péntekre 3866-tal 474 807-re, Koszovóban 591-gyel 71 444-re, Észak-Macedóniában 721-gyel 105 282-re, Montenegróban 567-tel 78 060-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 910-zel 134 892-re növekedett.
    

A járvány halálos áldozatainak száma az utóbbi 24 órában Szerbiában 17-tel 4498-ra, Koszovóban héttel 1627-re, Észak-Macedóniában kilenccel 3165-re, Montenegróban nyolccal 1039-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 26-tal 5293-ra nőtt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com