Újabb terrortámadásokkal fenyegeti az Iszlám Állam Rómát és a Vatikánt

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Az olasz fővárost és Ferenc pápát fenyegető több videofelvételt tettek közzé az Iszlám Államhoz (IÁ) tartozó terroristacsoportok internetes oldalaikon. Christoph Graf, az egyházfőt védő svájci gárdisták parancsnoka maga sem zárta ki a Vatikán elleni merénylet lehetőségét - jelentette az olasz sajtó pénteken.Az Iszlám Állam egyik kommunikációs csatornájaként ismert Al-Hayat Media Center által közölt videón azt látni, hogy dzsihadista fegyveresek Krisztus-szobrokat semmisítenek meg, valamint széttépnek egy Ferenc pápát ábrázoló posztert.

A felvételen angolul arra figyelmeztetik a "hitetleneket", hogy az Iszlám Állam fegyveresei Rómába is eljutnak. A videót a Fülöp-szigeteki Marawiban forgatták.

   
Olasz sajtóértesülések szerint az utóbbi napokban a terroristaszervezet más oldalain is több hasonló videót publikáltak, amelyek szerint magányos farkasok, vagyis merényletet egyedül elkövető terroristák támadják meg majd Rómát és a Vatikánt is. A fenyegetésekben gázolásos és késeléses merényletekről is beszélnek.
    

Az olasz hatóságok hangsúlyozták, hogy egyetlen egy ország, így Itália sem érezheti magát biztonságban a merényletekkel szemben. Nem ez az első alkalom, hogy az IÁ az internetes oldalain Rómát és a Vatikánt fenyegető videofelvételeket hoz nyilvánosságra, amelyeken a terroristaszervezet zászlói lobognak a Colosseum tetején vagy a Szent Péter téren.
    

Christoph Graf, a svájci gárdisták parancsnoka úgy nyilatkozott: csak idő kérdése, hogy Rómában is terrormerényletet kövessenek el, esetleg a Vatikán ellen is. Hangsúlyozta, hogy az egyházfő és a pápai állam védelmére hivatott svájci gárda minden eshetőségre felkészült. Olaszországban számos más európai állammal ellentétben eddig nem követtek el iszlamista terrormerényletet. Elemzők szerint azért, mert eddig Olaszország folyosóként szolgált a Közel-Keletről és Afrikából Európába tartó dzsihadisták számára, valamint menekülési útvonalként is az ellentétes irányban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com