Újból letartóztatták a Katzenbach Imre megölésével gyanúsított három férfit

A Fővárosi Törvényszék újból elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint előre kitervelten és aljas indokból megölt egy volt labdarúgót - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-t. Sajtóhírek szerint a gyanúsítottak áldozata Katzenbach Imre egykori MTK-s futballista.Az eljárás jelenlegi adatai szerint egy vállalkozás vezetői azzal bízták meg az egyik gyanúsítottat, hogy ölesse meg a sértettet, aki több mint félmilliárd forinttal tartozott nekik.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A megbízók attól is tartottak, hogy "a cégükkel szemben már megindult büntetőeljárás során" a sértett terhelő vallomást tehet rájuk - áll a főügyészségi közleményben.
    

Az emberölés végrehajtásával meggyanúsított két férfi cselekménye társtettesként, előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölésnek minősülhet, míg harmadik társuké felbújtóként, előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberölés megállapítására alkalmas. Ezek a cselekmények akár életfogytiglannal is büntethetők - írták.
   

Az elsőfokú bíróság december 21-én a gyanúsítottak letartóztatását megszüntette és nyomkövető eszközzel ellenőrzött bűnügyi felügyeletüket rendelte el, ám az ügyészég ez ellen fellebbezett. Másodfokon a Fővárosi Törvényszék szerdán újból elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását egy hónapra. A törvényszék nem értett egyet az elsőfokú bírósággal abban, hogy nem áll fenn a nyomozás, a bizonyítás megnehezítésének veszélye.
    

Korábbi sajtóhírek szerint az áldozat Katzenbach Imre egykori MTK-s labdarúgó lehet, akit az úgynevezett Eclipse-ügyben több mint egy évtizede köröztek a hatóságok, és akkor nyomtalanul eltűnt, a holttestét pedig 2020 őszén találták meg Baranyában. Az Eclipse-ügy 2010 március közepén robbant ki. A Vám- és Pénzügyőrség sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy Katzenbach Imre megalapozottan gyanúsítható bűncselekményben való aktív részvétellel, ugyanis mintegy félmilliárd forint került a bankszámlájára.


A hatóságok szerint a 2005 és 2009 között nagy értékű informatikai, gépkocsik eredetiségvizsgálatára és biometrikus útlevelek elkészítésére kiírt közbeszerzési pályázatokon nyerő Eclipse vezetői a tízmilliárdos nagyságrendű árbevétel után fizetendő áfa mértékét jogellenesen csökkentették, így a cég több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com