Újévi rabló őrizetben

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették azt a 18 éves fiatalembert, aki 2025 első napján pénzszerzési céllal több bűncselekményt is elkövetett.Január 1-én délután érkezett bejelentés a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, miszerint Salgótarján Zagyvapálfalva városrészében egy férfi bántalmazott és kirabolt egy házaspárt. A támadás következtében mindketten egészségügyi ellátásra szorultak, az 59 éves férfi könnyű sérülést, míg 55 éves felesége súlyos arccsonttörést szenvedett. Az elkövető zsákmányával, egy 70 ezer forint értékű mobiltelefonnal menekült el.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói széles körű adatgyűjtést folytattak a súlyos bűncselekmény elkövetőjének felderítése érdekében, amelynek eredményeként néhány órán belül – a tetthely közelében – elfogták a 18 éves lucfalvai lakost, és előállították a rendőrkapitányságra.

A nyomozók a beismerő vallomást tett 18 éves férfit kétrendbeli rablás, valamint súlyos testi sértés és annak kísérlete miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Munkatársaink lefoglalták a mobiltelefont, és visszaadták tulajdonosának.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com