Újfajta drog okozhatta a Balaton Soundon megsérült lány halálát?

Lehetséges, hogy egy eddig ismeretlen drog okozhatta a Balaton Soundon megsérült 18 éves lány halálát. A történetet a Bors írta meg csütörtökön.


A lány a fesztiválon lett rosszul, majd miután az ápolószemélyzet ellátta nem sokkal később elesett és beverte a fejét a betonba. A tragédiáról nemrég itt számoltunk be.

A lány rosszullétét a szakértők szerint egy új kábítószer okozhatta, amely az idei Balaton Soundon jelent meg és kábulatot okoz.

fdda479e40d1f5d2e76f120f1e73d7ff

A lányt miután rosszul lett a társai bekísérték az egészségügyi ellátóba. Ott megvizsgálták, de úgy találták, hogy csak kiszáradt és folyadékot adtak neki.

Mikor visszafelé tartott azonban elesett és beütötte a fejét a betonba.

Azonnal kórházba vitték, de néhány nap múlva meghalt. A fiatal végig élet-halál között volt, az esés után többé nem tért magához
.

"Közigazgatási eljárás folyik az ügyben, az idegenkezűséget egyelőre kizárták" – közölte Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A rendőrség vizsgálja a lány halálának körülményeit, így azt is, hogy fogyasztott-e valamilyen kábítószert és kitől szerezte. -írja a Blikk.

1007400_sound1-mti

"Az eddig ismerttől eltérő, inkább bódító hatású drog kezdett el terjedni idén a Balaton Soundon" –- mondta el a lapnak egy neve elhallgatását kérő orvos. "Amíg tavaly egy szennyezett kábítószer uralta a fesztivált, idén ennek már nyoma sem volt. A most felbukkant szer tiszta, jó minőségű, és inkább kábult lesz tőle a használója". – tette hozzá.

A fesztiválokon általában a bulizók dizájner drogokat használnak, ezek pedig azért is különösen veszélyesek, mert még készítőik sem tudják milyen hatást váltanak ki a fogyasztóknál.

A Blikk szerint egy éve is majdnem tragédia történt, mert több fiatalt is kórházba kellett vinni, akiket mesterségesen lélegeztettek. A tiniknek állítólag valamiféle kevert drogtól állt le a légzésük.

A Bors a pénteki számában megrázó részleteket írt a lányról, akit O. Zsófinak hívtak. A csinos fiatal lánynak sok barátja és ismerőse volt, és nagyon szeretett bulizni. Ezen a nyáron már nagyon várta a Balaton Soundot, amiről a közösségi oldalán is feltöltött egy képet.

1008672_nagy-sound-mti

A lány halála sokkolta a családját és barátját is. A fiú a következő Müller Péter idézettel búcsúzott el szerelmétől a közösségi oldalon:  „Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán...”

Forrás: borsonline.hu. blikk.hu

Hozzászólások

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét - közölték a police.hu oldalon hétfőn.

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

http://ujhazak.com