Újratemették Kovásznai György animációsfilm-rendezőt

Családja, egykori barátai és kollégái, a filmes szakma képviselői jelenlétében pénteken római katolikus szertartás szerint újratemették Kovásznai György animációsfilm-rendezőt, képzőművészt a Farkasréti temetőben.A műveivel napjaink fiatal animációs filmes nemzedékére is hatást gyakorló Kovásznai György hamvait negyven évvel 1983-ban bekövetkezett halála után helyezték végső, méltó nyughelyére a művészparcella közvetlen közelében.
    

"Az animációs a mozgóképes műfajok közül a legszabadabb művészet, az ebben alkotóknak nem szab határt más, csak saját fantáziájuk. A Pannónia Filmstúdióban a hatvanas-hetvenes években olyan közösség alakult ki, amelyben a művészek szabadon alkothattak, többen közülük e szabadság teljes spektrumát be tudták járni munkájuk során, ilyen volt Jankovics Marcell és Kovásznai György is" - hangsúlyozta beszédében Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum igazgatója.
    

Kitért arra, hogy Kovásznai György rövidfilmjei, valamint egész estés nagyjátékfilmje, a Habfürdő tartalmi és formai szempontból egyaránt időtállóak, modernek a mai napig.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hozzátette: Kovásznai összesen huszonhat, változatos technikával készült animációs filmjét a Filmarchívum teljes körűen restaurálta, terjeszti, és ezekre a művekre Amerikától Japánig van kereslet.
   

"Minden mozgókép egy időkapszula a jövőbe. Kovásznai György alkotásaiban olyan fantasztikusan mély és örök érvényű üzeneteket találunk, amelyeket az új generációk számára is meg kell mutatni, el kell mondani. A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején készült filmjei aprólékosan, dokumentarista és játékfilmes módszerek ötvözésével, szórakoztató módon festik le az akkori magyar társadalmat, annak problémáit, ezért kiválóan felhasználhatók a művészeti és a közoktatásban is" - fejtette ki Ráduly György.
    

Rubovszky Éva, a 2021-ben elhunyt Kossuth-díjas rajzfilm-rendező, Jankovics Marcell özvegye arról beszélt a sírnál, hogy a jövőre száztíz éves magyar animáció történetének talán legjelentősebb időszaka kezdődött a hatvanas években a Pannónia Filmstúdióban. "Volt, aki az Iparművészeti Főiskoláról, mások a bölcsészkarról, Marci Pannonhalmáról, Gyuri a Képzőművészeti Főiskoláról került oda. Kovásznai György festő volt, aki az animációs filmben egy csodálatos műfajt teremtett: rögzítette az alkotási folyamat egyes fázisait" - szögezte le Rubovszky Éva.
    

A római katolikus szertartás szerinti újratemetést Kálmán Peregrin, a pasaréti Páduai Szent Antal plébánia irányítója vezette. Jelen volt mások mellett Fülöp József animációsfilm-rendező, a MOME rektora; a Habfürdő egykori stábjából Madarász Zoltán és Nyírő Erzsébet (Juhász Sándor animációs rendező özvegye), Keresztes Dóra grafikus es animációs művész, az Einspach Fine Art and Photography képviseletében Füstös Makar Zsolt.
    

Kovásznai György (1934-1983) animációs filmjeinek egyedi sajátossága a kamera alatti, kockáról kockára történő festés, rajzolás, ami a festőiségnek egy mozgó, folyamatosan változó bravúros jellegzetességet ad. Tizenöt éves korában, 1949-ben beiratkozott az OTI szabadiskolába, ahol tanára, Szántó Piroska életre szóló hatást tett rá. 1952-ben kezdett el a Képzőművészeti Főiskola festő szakára járni, 1954-ben azonban elhagyta az iskolát. Egy ideig bányákban dolgozott, majd 1957-ben visszatért a Képzőművészetire, ahol festészetét felháborítónak, botrányosnak tartották, még ugyanebben az évben elbocsátották az intézményből.
    

1961-ben Nepp József animációs rendező kereste meg, hogy dolgozzon vele dramaturgként: ekkor írta meg az Öcsi és a varázsló forgatókönyvét. A későbbiekben animációs és natúrfilmekhez, játékfilmekhez is írt forgatókönyveket. Első önálló animációs filmjét, A monológot 1963-ban készítette a Pannónia Filmstúdióban; Korniss Dezső festőművésszel további négy közös filmet hozott létre: Gitáros fiú a régi képtárban (kísérleti animáció, 1964); Reggeltől estig. Valami más (1967); Egy festő naplója (1968); Házasodik a tücsök (1969).
    

Első festményfilmjét, az Átváltozásokat 1964-ben, egész estés animációs filmjét, a Habfürdőt 1979-ben mutatták be. Ezt az alkotást akkor nem fogadta közönségsiker, a kortárs művészek és a nézők is elfordultak tőle. 1983-ban hunyt el, második egész estés animációsfilmje, a francia-magyar koprodukciójú Candide előkészítése közben. Jelentős írói életművet is hátrahagyott önéletrajzi, filozófiai írásokkal, drámákkal.
   

2009-ben a Magyar Nemzeti Galériában állították ki festményeit, kétnyelvű monográfiája tavaly érte meg harmadik kiadását, felújított filmjei számos külföldi fesztiválra kapnak meghívást. Életművét lánya, Kovásznai Dorottya gondozza.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com