Ukrajnában egyre kevesebb az új beteg és a halálos áldozat

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Ukrajnában hétfőre tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése, mintegy 1300, az előző napinál csaknem 1200-zal kevesebb új beteget jegyeztek fel, és a halálos áldozatok száma sem érte el a hetvenet, ami a héten az eddigi legkevesebb.A hivatalosan közölt adatok szerint az elmúlt napban 1334 új esettel 2 183 855-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekedés üteme ezt megelőzően több napig stagnált, azaz a múlt héten nagyjából ötezer körüli új fertőzöttet regisztráltak, majd vasárnapra már mintegy kétezerrel kevesebbet.

A mostani jelentős csökkenésnek ugyanakkor az is lehet az oka, hogy hétvégenként kevesebben fordulnak orvoshoz és kevesebb tesztet végeznek. Ugyanakkor tavaly augusztus közepe óta nem jegyeztek fel ilyen alacsony növekedést, mint most, azóta szinte folyamatosan egyre magasabb lett, míg április elején meghaladta a húszezret is - emlékeztetett az UNIAN ukrán hírügynökség.

    
A járványban elhunytak száma 68-cal 49 436-ra emelkedett. A halálos áldozatok napi száma is fokozatosan csökkent, az előző napon 89, azelőtt 178, a múlt hét elején viszont még 278 volt, ráadásul március 9. óta nem jegyeztek fel egy nap alatt nyolcvannál kevesebb elhunytat. Eddig 1 957 561-en gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban csaknem hétezren, az aktív betegek száma így tovább csökkent több mint 5700-zal, 176 858-ra. Kórházba az előző napokhoz képest kevesebb, 1019 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, a megelőző napon számuk 1701 volt.
    

A legtöbb új beteget, 190-et az előző két naphoz hasonlóan megint az ország keleti részében lévő Dnyipropetrovszk megyében jegyezték fel. Szerhij Skarlet oktatási miniszter hétfőn az RBK-Ukrajina hírportálnak adott interjújában elmondta: fontolgatják, hogy kötelezővé teszik a koronavírus elleni oltást a pedagógusoknak a gyerekek közötti munka jelentette fertőzésveszély miatt. Hozzátette ugyanakkor: míg a kezdetekben csupán 32 százalékuk állt készen arra, hogy beoltassa magát, most már az oktatási intézmények dolgozóinak átlagosan a 90 százaléka. Az UNIAN emlékeztetett arra, hogy május 18-án újabb szállítmány Pfizer-vakcina - 122 850 dózis - érkezett Ukrajnába. Denisz Smihal kormányfő azt mondta, hogy ezzel az oltóanyaggal tanárokat készülnek beoltani.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com