Ukrán hatóságok: az orosz erők rakétacsapásokat mértek Harkivra, sok áldozat

Az eddigi információk szerint hét ember vesztette életét, és 16 sérült meg Harkivban csütörtökön, miután az orosz erők legalább 15 csapást mértek Sz-300-as és Sz-400 légvédelmi rakétákkal az ország második legnagyobb városára - hozták nyilvánosságra helyi hatóságok.Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója közölte a Telegramon, hogy az orosz hadsereg civil, főként közlekedési infrastruktúrát támadott az ország keleti felén fekvő Harkivban, találat ért egyebek mellett egy könyvnyomdát is, amelyben hatalmas tűz ütött ki. A megyei ügyész később pontosította, hogy a nyomdát két orosz rakéta találta el, a támadás pillanatában több mint ötven ember tartózkodott a helyiségben, közülük hatan meghaltak, és 16-an sérüléseket szenvedtek. A nagyvárosban még zajlik a romok eltakarítása, az előzetes információk szerint két ember lehet a romok alatt.
    

A kormányzó elmondta még, hogy az orosz erők a Harkiv közelében fekvő Zolocsiv és Ljubotin településeket is lőtték, mindkét helyen két-két helybeli sérült meg. Ihor Terehov, Harkiv polgármestere kora délután arról tájékoztatott a Telegramon, hogy az orosz hadsereg folytatja a város elleni csapásokat. Az ukrán légierő figyelmeztetett, hogy az oroszok légibombákat irányítottak a harkivi régióba.
   

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök különösen brutálisnak nevezte az újabb orosz támadást Harkiv és térsége ellen. Felszólította a világ vezetőit, hogy legyenek határozottabbak az orosz terror elleni küzdelemben, különös tekintettel arra, hogy Ukrajna hatékonyan megsemmisíthesse az ellenséges hordozórakétákat Oroszország területén.
    

"Rendkívül brutális orosz támadás történt Harkiv és Ljubotin ellen, az előzetes adatok szerint egyszerre 15 rakétát lőttek ki. Az orosz terroristák kihasználják, hogy Ukrajnát továbbra is megfosztják a szükséges légvédelemtől, és attól a képességtől, hogy megsemmisítsék a terroristák hordozórakétáit pontosan ott, ahol vannak: határaink közelében.


Ez nem a mi gyengeségünk, hanem a világé, amely immár harmadik éve nem mer úgy bánni a terroristákkal, ahogy megérdemelnék" - fogalmazott az elnök közösségi oldalain. Hangsúlyozta, hogy a terrornak mindenhol, bármilyen körülmények között, minden kontinensen veszítenie kell. "Ez pedig mindenki közös felelőssége a világon, akinek lehetősége van megvédeni az életet a terrortól. Ukrajna mindent megtesz, de nagyobb elszántságra van szükség a világ vezetői részéről" - emelte ki Zelenszkij.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com