Ukrán külügyminiszter: Oroszország továbbra is megszegi az energetikai tűzszünetről szóló megállapodást

Oroszország továbbra is megszegi az energetikai tűzszünetről szóló megállapodást, reggel az orosz erők támadást hajtottak végre egy energetikai létesítmény ellen a dél-ukrajnai Herszonban, aminek következtében 45 ezer lakos maradt áram nélkül - közölte Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter kedden Kijevben, litván hivatali partnerével, Kestutis Budrys-szal tartott közös sajtótájékoztatójukon."Rijádban az egyik megállapodás az Egyesült Államokkal az volt, hogy nem támadunk energetikai infrastruktúrát. Oroszország ugyanakkor továbbra is megszegi ezt a megállapodást. Már történt károkozás energetikai objektumokban Herszonban, Harkivban és Poltavában. És ma reggel ismét egy orosz támadás ért egy energetikai létesítményt Herszonban, aminek következtében 45 ezer ember maradt áram nélkül" - fejtette ki az ukrán tárcavezető.

Szibiha az ukrajnai ásványkincsekkel kapcsolatos amerikai szerződésjavaslatra rátérve hangsúlyozta, hogy Kijev kész az amerikaiakkal közösen kidolgozni a megállapodás kölcsönösen elfogadható szövegét.

"Megerősítem, hogy az ukrán külügyminisztérium március 28-án diplomáciai csatornákon keresztül megkapta az amerikai fél által előterjesztett új szöveget az ásványi erőforrásokkal kapcsolatos megállapodásról" - mondta.

Emlékeztetett arra, hogy az ukrán fél korábban már készen állt aláírni a kidolgozott keretmegállapodást.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szavai szerint Kijev most egy továbbfejlesztett ajánlatot kapott és ennek megfelelően egy új szövegezésű megállapodástervezetet.

"Van saját jogszabályunk az ilyen típusú dokumentumok kidolgozására. Ennek megfelelően az ukrán fél megtette azokat a lépéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy elinduljon a belföldi jogi és adminisztratív eljárások folyamata. Megerősítem, hogy már elkezdtük a konzultációkat az amerikai féllel a megállapodás szövegéről, és egy konzultációs kör már le is zajlott" - tájékoztatott a külügyminiszter.

Hozzátette: Ukrajna elkötelezett amellett, hogy olyan dokumentumot kössön, amely megfelel az Egyesült Államok és Ukrajna nemzeti érdekeinek egyaránt. Ukrajnának az a célja, hogy a megállapodás, amely előirányozza a nagy amerikai vállalatok további erősödő jelenlétét, egyben hozzájáruljon Ukrajna infrastrukturális biztonságához is."Fontos, hogy erősödjön az amerikai üzleti jelenlét Ukrajnában. Ez a folyamat ezért folytatódni fog, és mi dolgozni fogunk amerikai kollégáinkkal azon, hogy kölcsönösen elfogadható és aláírásra kész szövegű megállapodást érjünk el" - hangsúlyozta Szibiha.

A litván külügyminiszter Oroszország feltartóztatására szólított fel, hogy ne indítson újabb háborúkat, illetve ne szállhassa meg a balti államokat. Budrys arra a kérdésre válaszolt, mennyire reális a fenyegetés, hogy Oroszország támadást intézhet a balti államok ellen. A miniszter válaszában elmondta: a NATO-tagállamok hírszerző közössége egyetért abban, hogy Oroszország hosszú távú, közvetlen katonai fenyegetést jelent a NATO számára.

"Ennek az értékelésnek minden alapja megvan, figyelembe véve Oroszországnak azt a szándékát, hogy minél közelebb telepítse haderejét a NATO-hoz. Évtizedeken át invesztáltak ebbe, és világosan készülnek a hosszú távú konfrontációra a NATO-val" - állapította meg a miniszter.

Budrys hangsúlyozta, hogy Oroszország katonai erőt alkalmaz politikai céljainak megvalósítására."Ezek a politikai célok egyértelműek, (Vlagyimir) Putyin orosz elnök már többször is kifejezésre juttatta őket. Azt mondta, nem akarja, hogy az amerikaiak Európában legyenek. Európában ő akar dominálni. Azt akarja, hogy Litvánia se legyen virágzó ország" - jegyezte meg. Szerinte az orosz fenyegetés valós és hosszú távú, ezért fontos, hogy visszatartsák Oroszországot, mivel Oroszország a jövőben is a balti államok szomszédja marad.

"Három lehetőségünk van Oroszországgal: háború, fenyegetés a részéről, vagy megszállás. Annak érdekében, hogy elkerüljük az utolsót, olyan pozícióban kell lennünk, amelyben képesek vagyunk őt visszafogni. Ha nem így teszünk, háborúban találjuk magunkat" - figyelmeztetett. Hozzátette, hogy Litvánia az Oroszország visszatartására tett hosszú távú intézkedések részeként Ukrajna támogatását és annak NATO-tagságát is fontosnak tartja.

"Nincsenek illúzióim a jelenlegi orosz rezsimmel és szándékaival kapcsolatban, bármit is mondanak a szoros együttműködésről. Nekik nem kell együttműködés, nekik területekre van szükségük, maguk alá akarják rendelni a szomszédaikat. Ezzel kell szembenéznünk, és ezt az ukránok jobban tudják, mint bárki más"- tette hozzá a litván miniszter.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com