Ukrán légierő: az éjjel több mint 120 drónt vetett be az orosz hadsereg

Az orosz hadsereg 123 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat keddre virradóra, a légvédelem a drónok zömét el tudta fogni, azonban a csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek, több helyen károk keletkeztek lakóépületekben és infrastrukturális létesítményekben - jelentették katonai és helyhatósági források.Az előzetes adatok szerint a légvédelem 95 drónt tudott hatástalanítani az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 16 helyszínen 19 drón célba talált, 4 esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették - tette közzé a légierő parancsnoksága a Telegramon. A hivatalos közlemény kiadáskor néhány drón még az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.

Dróntámadás érte egyebek között az ország középső részén fekvő Krivij Rih várost, Ukrajna egyik fontos ipari központját, ahol egy ember meghalt, öt másik pedig megsebesült - jelentette Olekszndr Hanzsa katonai kormányzó Telegram-bejegyzését idézve az Interfax-Ukrajina hírügynökség. A hivatalos információk szerint egy infrastrukturális objektumot több találat is ért. Az északkelet-ukrajnai Konotopot tömeges dróncsapás érte, lakóházak, infrastrukturális és energetikai létesítmények rongálódtak meg - tette közzé Artrem Szemehin polgármester a Telegramon.

A városvezető beszámolója szerint megrongálódott az elektromos hálózat, valamint a központi járási kórháznak és több más közintézménynek az épülete. Konotopban részben megsemmisült az energiaellátó infrastruktúra, emiatt a város egy része áramszolgáltatás nélkül maradt - fűzte hozzá a polgármester.

Április 28-án reggel orosz dróntámadás érte a Harkiv megyei Csuhujivt is, aminek következtében egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsebesült - tette közzé Oleh Szinyehubov katonai kormányzó a Telegramon.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

Tervezett tettenérés

Tervezett tettenérés

A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy csomagautomatából éppen kivette a külföldről rendelt drogot.

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

A fővárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az azonosításukhoz.

http://ujhazak.com