Ukrán légierő: drónokkal és rakétákkal támadott ukrajnai célpontokat az orosz hadsereg, sokan megsebesültek

Az orosz hadsereg 3 rakétával és 84 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat hétfőre virradóra, sokan megsebesültek és több régióban károk keletkeztek - jelentették katonai és helyhatósági források jelentései alapján ukrán hírügynökségek és hírportálok.A légierő parancsnokságának hétfő reggeli Telegram-jelentése szerint a légvédelem 59 drónt lelőtt, illetve rádióelektronikai eszközök bevetésével eltérített az eredeti pályájukról. A közlemény szerint 13 helyszínen mindhárom Sz-300-as típusú irányított légvédelmi rakéta és 25 drón célba talált.

Éjszaka az előzetes adatok szerint két rakéta csapódott be az északkelet-ukrajnai Szumi megyében található egyik mezőgazdasági vállalkozás területén, a támadás következtében 12, a betakarításban részt vevő ember megsebesült - jelentette az Ukrajinszka pravda hírportál a Szumi megyei ügyészség és Oleh Hrihorov katonai kormányzó hivatalos közleménye nyomán. Emellett körülbelül 30 mezőgazdasági gép is megrongálódott. A sebesültek közül 11-en kórházi kezelésre szorulnak, egyikük állapota súlyos - fűzte hozzá a megyevezető.

A Dnyipropetrovszk megyét ért orosz támadások következtében egy ember megsebesült, tűz ütött ki egy közlekedési vállalat telephelyén, egy kórházban és a közeli erdőben - tette közzé Szerhij Liszak katonai kormányzó hivatalos Telegram-csatornáján.

Az orosz hadsereg tüzérséggel lőtte és drónokkal támadta a Nyikopoli járást, ahol négy családi házban károk keletkeztek, egy pedig megsemmisült, egy gázvezeték is megrongálódott - jegyezte meg Liszak.

Az orosz hadsereg hétfőre virradóra irányított légibombákkal támadta a Donyeck megyei Kramatorszk városát. A település központját ért találatok következtében 9 ember megsebesült, és komoly károk keletkeztek az infrastrukturális létesítményekben és a lakóházakban - közölte a városi tanács Facebook-bejegyzése alapján az Interfax-Ukrajina hírügynökség.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com