Ukrán légierő: éjjel 38 rakétával és több mint 630 drónnal támadta Ukrajnát az orosz hadsereg

Az orosz hadsereg három aeroballisztikus, valamint 35 szárnyasrakétával és 635 csapásmérő, illetve álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat keddre virradóra, többen meghaltak, illetve megsebesültek, a légitámadás kritikus infrastrukturális objektumok ellen irányult - jelentették katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.A légvédelem egy kivételével az összes szárnyasrakétát lelőtte, valamint 587 drónt is megsemmisített, illetve rádióelektronikai eszközök bevetésével az eredeti pályájukról eltérített, azonban 21 helyszínen egy rakéta és 39 drón célba talált, 8 esetben a támadóeszközök lezuhanó roncsai okoztak károkat - jelentette kedden délelőtt a légierő parancsnokságának Telegram-csatornája. Ezenkívül három aeroballisztikus rakéta célt tévesztett - áll a hivatalos közleményben.

Zsitomir megyében meghalt egy négyéves gyerek, aki kórházba került az éjszakai légitámadás következtében - jelentette Vitalij Bunecsko katonai kormányzót idézve az Interfax-Ukrajina hírügynökség. A csapásokban öt másik személy megsebesült, közöttük egy másik gyerek is - fűzte hozzá a megyevezető.

Egy ember életét követelte a Kijev megyét ért orosz légitámadás, három másik megsebesült, és több családi ház megrongálódott - közölte Mikola Kalasnyik katonai kormányzó Telegram-bejegyzése nyomán az Interfax-Ukrajina hírügynökség.

A kedden reggel Kijevet ért légicsapás következtében a Szvjatosinszkij kerületben egy lakóház közelében egy drón roncsai zuhantak le, öt ember, köztük egy gyermek megsebesült, egyikük állapota súlyos - közölte Vitalij Klicsko polgármester a Telegramon.

Az állami katasztrófavédelmi szolgálat arról számolt be, hogy a légvédelem által lelőtt drónok becsapódásai miatt a környéken több ötszintes épületben is károk keletkeztek. A mentőalakulatok elbontják a megrongálódott épületek balesetveszélyessé vált szerkezeti elemeit Julija Szviridenko miniszterelnök szerint Ukrajna nyugati régióinak energetikai létesítményei szenvedték meg leginkább az éjszakai orosz légitámadást.

Az ellenség tevékenységének következtében országszerte vészleállási ütemterveket vezetnek be az áramszolgáltatók, amelyeket visszavonnak, amint sikerül stabilizálni az energiarendszert - írta az ukrán kormányfő a Telegramon.

Kedden reggel az ukrán villamosenergia-hálózatot ért tömeges támadás szinte teljes áramkimaradást eredményezett Rivne, Ternopil és Hmelnyickij régiókban - jelentette az energiaügyi minisztérium sajtószolgálata. Az idei évben ez már a 9. nagyszabású orosz csapás az ukrán energiarendszer ellen - emlékeztet a szaktárca közleménye.

Az éjszakai légitámadás kapcsán Volodimir Zelenszkij úgy fogalmazott, hogy ez a csapás "nagyon világosan jelzi az orosz prioritásokat". Az ukrán elnök Telegram-bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy a támadásra karácsony előtt, a háború befejezésére irányuló tárgyalások közepette került sor. Szavai szerint Putyin nem tudja elfogadni azt a tényt, hogy abba kell hagynia a gyilkolást.

"Ez azt jelenti, hogy a világ nem gyakorol elég nyomást Oroszországra" - mondta Zelenszkij.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

http://ujhazak.com