Ukrán légierő: éjjel egy rakétával és több mint 170 drónnal támadta Ukrajnát az orosz hadsereg

Az orosz hadsereg egy ballisztikus rakétával, valamint 171 drónnal indított támadást ukrajnai célpontok ellen hétfőre virradóra, a csapásmérő eszközök több mint 90 százalékát a légvédelem megsemmisítette, a támadásban többen megsebesültek - közölték katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.A légvédelem 157 drónt lelőtt, illetve rádióelektronikai eszközök bevetésével az eredeti pályájukról eltérített, 8 helyszínen az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta és 12 drón becsapódását észlelték - jelentette hétfőn a légierő parancsnokságának Telegram-csatornája. A hivatalos közlemény kiadásának időpontjában még tartott a támadás, néhány drón az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.

Hétfőre virradó éjjel Cserkaszi megyét tömeges dróntámadás érte, az előzetes adatok szerint több helyszínen négy ember megsebesült - közölte Ihor Taburec katonai kormányzó Telegram-bejegyzését idézve az Unian hírügynökség. A legutóbbi és a korábbi tömeges rakéta- és dróntámadások következményei miatt február 2-án a délelőtti óráktól az áramszolgáltató vállalat a cserkaszi régióban vészhelyzeti üzemszüneti ütemtervet vezetett be.

A DTEK, Ukrajna legnagyobb magántulajdonban lévő energetikai vállalatának sajtószolgálata arról számolt be, hogy Kijevben és környékén, valamint Zsitomir, Szumi és Csernyihiv megyékben is vészhelyzeti áramkimaradások tapasztalhatók, és egyben "rendkívül takarékos" áramfelhasználásra kérik a fogyasztókat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

http://ujhazak.com