Ukrán légierő: éjszaka egy rakétát és több mint 130 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen az orosz hadsereg

Az orosz hadsereg egy ballisztikus rakétával és 133 drónnal támadta az ukrajnai célpontokat keddre virradóra, a csapásoknak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak a lakosság körében - közölték katonai és helyhatósági források jelentései alapján ukrán hírügynökségek és hírportálok.Az előzetes adatok szerint a légvédelem 111 drónt hatástalanított, azonban 16 helyszínen 19 drón és a megszállt Krím-félszigetről elindított Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta célba talált, egy esetben pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat - tette közzé a légierő parancsnoksága a hivatalos Telegram-csatornáján. A hivatalos közlemény kiadáskor még tartott a légitámadás, néhány drón az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.

Február 24-én éjjel az orosz hadsereg legalább nyolc csapást mért Zaporizzsjára, öt civil, köztük egy gyerek megsebesült, a támadásban megrongálódott egy többlakásos épület, valamint egy infrastrukturális létesítmény is - jelentette Ivan Fedorov katonai kormányzó Telegram-bejegyzését idézve az Interfax-Ukrajina hírügynökség.

Az állami katasztrófavédelmi szolgálat közleménye szerint az egyik helyszínen egy kilencemeletes épület melletti ipari létesítményt ért találat, amelynek következtében a környező házak is megrongálódtak. Egy másik találatot egy lakótelep mellett fekvő nyílt területen regisztráltak, öt többszintes lakóházban és az ott parkoló gépkocsikban keletkeztek károk.

Az orosz csapatok drónokkal és irányított légibombával támadták Dnyipropetrovszk megye három járását, egy ember meghalt a légicsapásokban, családi házak rongálódtak meg - közölte Olekszandr Hanzsa katonai kormányzó Telegram-bejegyzése nyomán az Interfax-Ukrajina hírügynökség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

http://ujhazak.com