Ukrán légierő: mintegy 100 drónnal támadott az orosz hadsereg

Az orosz hadsereg csaknem 100 drónnal és tüzérséggel támadott ukrajnai célpontokat szerdára virradóra, az eddigi adatok szerint egy ember meghalt, többen megsebesültek a csapásokban - közölték katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.A légierő parancsnokságának szerda reggeli Telegram-jelentése szerint az elmúlt éjjel az orosz hadsereg 95 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat. A légvédelem 74 drónt lelőtt vagy rádióelektronikai eszközök bevetésével eredeti pályájáról eltérített. A közlemény szerint 9 helyszínen 21 drón célba talált.

Augusztus 27-én kora reggel egy ember meghalt, további három pedig megsebesült az orosz légicsapások és tüzérségi támadások következtében a dél-ukrajnai Herszon városában - írta az Ukrajinszka pravda hírportál a megyei katonai közigazgatás és a katasztrófavédelem Telegram-jelentései nyomán. A Herszoni Kerületi Ügyészség eljárásjogi irányítása mellett előzetes nyomozás indult háborús bűncselekmény elkövetése miatt.

Poltava megyében egy energetikai vállalatot ért tömeges dróntámadás, emiatt áram nélkül maradt a fogyasztók jelentős része - tette közzé Olekszandr Kohut katonai kormányzó a Telegramon. A vállalat irodaépülete, járművek és energetikai berendezések rongálódtak meg, de nem sérült meg senki - tájékoztatott a megyevezető.

Az északkelet-ukrajnai Szumi város egy része áram nélkül maradt az éjszakai orosz támadás után, a kórházak működését és az ivóvízellátást tartalék áramforrások biztosítják - tette közzé az Ukrajinszka pravda hírportál Szerhij Krivosejenko városi katonai kormányzó Telegram-bejegyzésére hivatkozva.

A Dnyipropetrovszk megyei Nyikopol városát és környékét éjszaka drónokkal és nehéztüzérséggel folyamatosan támadta az orosz hadsereg, egy ötszintes lakóházat találat ért, de nem sebesült meg senki - közölte Szerhij Liszak megyei katonai kormányzó hivatalos Telegram-csatornáját idézve az Interfax-Ukrajina hírügynökség.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com