Ukrán légierő: Súlyos orosz légitámadás érte Ukrajnát, halálos áldozat és sok sebesült van

Az orosz hadsereg több mint hatszáz rakétát és drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen csütörtökre virradóra, az eddigi adatok szerint egy ember meghalt, sokan megsebesültek, és komoly anyagi károk keletkeztek - közölték katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.A légierő parancsnokságának csütörtök reggeli Telegram-jelentése szerint az elmúlt éjjel az orosz hadsereg 40 különböző típusú rakétával és 574 csapásmérő, illetve álcadrónnal támadt ukrajnai célpontokat. A légvédelemnek 31 rakétát és 546 drónt sikerült megsemmisítenie, illetve eltérítenie eredeti pályájáról. Tizenegy helyen értek célt a támadó eszközök, három helyen pedig lezuhanó roncsok okoztak károkat.

Munkácson két rakéta csapódott be egy iparvállalat területére - közölték országos és Kárpátalja megyei hírportálok a helyi önkormányzat, Miroszlav Bileckij megyei katonai kormányzó és a katasztrófavédelem közösségi platformokon megosztott információi alapján. A legfrissebb rendőrségi jelentés szerint 15 ember megsebesült a támadásban, kettejük állapota súlyos.

Andrij Szibiha külügyminisztert idézve az Interfax Ukrajina hírügynökség jelentette, hogy a munkácsi üzem egy amerikai tőkével elektronikai termékeket gyártó vállalat. Ez teljes egészében polgári objektum, semmi köze a védelmi iparhoz vagy a hadsereghez - tette hozzá. Ez nem az első eset, hogy orosz támadás ér amerikai vállalatot Ukrajnában, ugyanis az év elején a Boeing kijevi irodáit érte légicsapás - emlékeztetett az ukrán külügyminiszter. A szerda éjszakai támadások azt is bizonyítják, hogy sürgősen meg kell erősíteni Ukrajna légvédelmét további rendszerekkel és elfogó rakétákkal - összegezte Szibiha.

Az elektronikai üzemben mintegy hétezer négyzetméteren keletkezett tűz és sűrű füst, és emiatt a hatóságok felszólították a városban és környékén élőket, hogy zárják be lakásuk ablakait, és csak indokolt esetben menjenek ki az utcára.

Az egy haláleset Nyugat-Ukrajna legnagyobb városában, Lvivben történt, hárman pedig megsebesültek ott az éjszakai légitámadásban - közölte az Ukrajinszka pravda hírportál Makszim Kozickij megyei katonai kormányzó és a katasztrófavédelem Telegram-bejegyzéseire hivatkozva. Huszonhat lakóház, egy óvoda- és egy bírósági épület, valamint egy ipari épület megrongálódott, tizenegy lakásból ki kellett költöztetni a lakókat - közölte a megyevezető.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com