Ukrán légierő: több ember meghalt az éjszakai orosz támadásban

Az orosz hadsereg 11 ballisztikus rakétával, valamint 164 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat keddre virradóra, a légvédelem a drónok zömét elfogta, azonban a csapásokban többen meghaltak, illetve megsebesültek, Poltava megyében egy gázellátó létesítményt ért találatban az eddigi adatok szerint négy ember meghalt, és több mint 30-an megsebesültek - jelentették katonai és helyhatósági források.Az előzetes adatok szerint a légvédelem egy rakétát és 149 drónt hatástalanított az ország északi, déli, középső és keleti régióiban, azonban 14 helyszínen 8 ballisztikus rakéta és 14 drón célba talált - tette közzé a légierő parancsnoksága a Telegram-csatornáján. A hivatalos közlemény kiadáskor néhány drón még az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott. A jelentés szerint két ballisztikus rakéta nem talált célba.

Május 5-ére virradó éjjel az orosz hadsereg tömeges rakéta- és dróntámadást indított Poltava megye ellen, a csapásokban az előzetes adatok szerint négy ember meghalt, 31-en pedig megsebesültek - tette közzé Vitalij Gyakivnics katonai kormányzó Telegram-bejegyzését idézve az Unian hírügynökség. A Poltavai járásban két helyszínről jelentettek közvetlen találatokat, valamint roncsok becsapódását - fűzte hozzá a megye vezetője. A támadás következtében egy ipari üzem és a vasúti infrastruktúra is megrongálódott, valamint közel 3500 fogyasztó maradt gázellátás nélkül.

Ihor Klimenko belügyminiszter tájékoztatása szerint Oroszország kettős csapást hajtott végre: előbb egy gázkitermelő létesítményt támadott meg, majd amikor a katasztrófavédelmi szolgálat alakulatai a helyszínre érkeztek és megkezdték a kiterjedt tűz oltását, az ellenség egy újabb rakétát vetett be. A becsapódás következtében két katasztrófavédő a helyszínen meghalt, huszonhárman pedig megsebesültek, hármójukat életveszélyes állapotban szállították kórházba. A légicsapások következtében a létesítmény két civil dolgozója is meghalt, nyolcan pedig megsebesültek - jelentette az Unian.

Oroszország ismét támadást indított az Ukrzaliznicja állami vasúttársaság létesítményei ellen Harkiv, illetve a Poltavai és Dnyipropetrovszk megyékben - tette közzé Olekszij Kuleba, Ukrajna helyreállításáért felelős miniszterelnök-helyettese a Telegramon. A beszámoló szerint több helyszínen károkat regisztráltak, de az óvintézkedéseknek hála, senki sem sebesült meg.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

http://ujhazak.com