Ukrán légierő: több mint 160 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen az orosz hadsereg

Az orosz hadsereg 162 csapásmérő, illetve álcadrónt vetett be hétfőre virradóan ukrajnai célpontok ellen, az eszközök közel negyed része célba talált, sokan megsebesültek, halálos áldozatok is vannak, valamint civil infrastrukturális létesítmények és lakóházak rongálódtak meg a csapásokban - közölték katonai és helyhatósági források jelentései alapján ukrán hírügynökségek és hírportálok.A légvédelem 125 drónt le tudott lőni, illetve rádióelektronikai eszközök bevetésével az eredeti pályájukról el tudott téríteni az ország keleti, északi és déli része felett- tette közzé hétfőn a légierő parancsnoksága Telegram-csatornáján. A közlemény szerint 15 helyszínen 37 drón célba talált, egy esetben pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat.

A polgári infrastruktúrát és a háztartásokat leginkább Harkiv, Csernyihiv és Dnyipropetrovszk megyében érték károk, a támadásoknak civil áldozatai is vannak - áll a jelentésben. Az orosz hadsereg újabb tömeges dróncsapást mért Harkiv városára - közölte az Unian hírügynökség Ihor Terehov polgármester, valamint Oleh Szinyehubov katonai kormányzó Telegram-bejegyzéseit idézve. Az eddigi adatok szerint négyen meghaltak, 17-en pedig megsebesültek, több helyen felcsaptak a lángok, lakóházak rongálódtak meg a támadás következtében.

A Harkiv megyében található Moszkalivka községben egy állattartó telepet ért találat, egy ember megsebesült, a farm leégett, mintegy 60 sertés elpusztult - jelentette az állami katasztrófavédelmi szolgálat hivatalos Telegram-csatornáján.

Odessza megye déli részén újabb dróncsapás érte a kikötői infrastruktúrát - tette közzé a Telegramon Oleh Kiper katonai kormányzó. Az eddigi adatok szerint a támadásnak nincsenek áldozatai.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com