Ukrán légierő: több mint másfél száz drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen az orosz hadsereg

Az orosz hadsereg 155 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat csütörtökre virradóra, a légvédelem a drónok zömét elfogta, azonban találat ért lakóházakat Dnyipróban, és a csapásokban legalább ketten életüket vesztették, sokan pedig megsebesültek - jelentették katonai és helyhatósági források.Az előzetes adatok szerint a légvédelem az ország északi, déli és keleti régióiban 139 drónt hatástalanított, viszont 9 helyszínen 11 drón célba talált, 4 esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették - tette közzé a légierő parancsnoksága a Telegram-csatornáján. A hivatalos közlemény kiadásakor néhány drón még az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.

Április 23-ra virradó éjjel az orosz hadsereg drónokkal támadta Dnyiprót, a városban több helyen felcsaptak a lángok, az ellenség az egyik lakónegyedre mért csapást - jelentette az Interfax-Ukrajina hírügynökség Olekszandr Hanzsa Dnyipropetrovszk megyei katonai kormányzó Telegram-bejegyzését idézve.

Az egyik többszintes belvárosi épület egyik lépcsőházában a lakások a kilencedik és a hatodik emelet között teljesen megsemmisültek, a városban összesen négy helyszínen regisztráltak károkat, legalább 13 épület megrongálódott - tette közzé Borisz Filatov, Dnyipro polgármestere a Telegramon. A városban több mint 500 ablak tört be, és megrongálódott egy képzőművészeti kiállítóközpont, valamint egy hangszerbolt.

Az Interfax-Ukrajina hírügynökség arról is beszámolt, hogy Nyikopol, Mirivka, Marganec, Pokrovszk és Cservonohrihorivka környékét is támadás érte, amelynek következtében infrastrukturális létesítményekben károk keletkeztek.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

http://ujhazak.com