Ukrán légierő: tucatnyi rakétával és több mint 130 drónnal támadott éjjel ukrajnai célpontokat az orosz hadsereg

Az orosz hadsereg tucatnyi különböző típusú rakétával és 139 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat hétfőre virradóra: eddigi adatok szerint egy ember meghalt, többen megsebesültek, és károk keletkeztek az infrastrukturális létesítményekben - közölték katonai és helyhatósági források jelentései alapján ukrán hírügynökségek és hírportálok.A légierő parancsnokságának hétfői Telegram-jelentése szerint a légvédelem egy Kinzsal típusú aeroballisztikus rakétát, valamint 115 drónt lelőtt, illetve rádióelektronikai eszközök bevetésével eredeti pályájukról eltérített. A közlemény szerint 11 helyszínen 11 rakéta és 20 drón célba talált.

Egy ember meghalt, heten megsebesültek az éjszakai légitámadásban Szumi megyében - jelentették ukrán hírforrások az állami katasztrófavédelmi szolgálatra hivatkozva. Egy kétszintes lakóépületet ért találat, amely kigyulladt. A mentési munkálatok során a katasztrófavédők egy holttestet emeltek ki a romok közül. November 2-án, a késő esti órákban a Boromljanszkij kistérség egyik települését is rakétacsapás érte. A támadásban több lakóépület és egy infrastrukturális létesítmény is megrongálódott.

Megrongálódott az energetikai infrastruktúra a dél-ukrajnai Mikolajiv megyében is az éjszakai orosz dróntámadásban - közölte az Interfax-Ukrajina hírügynökség Vitalij Kim katonai kormányzó Telegram-bejegyzése nyomán. Ideiglenesen 12 településen szünetelt az áramszolgáltatás. Egy szupermarketet is találat ért, a mintegy 2000 négyzetméteres területen felcsapó lángokat a katasztrófavédők megfékezték. A légicsapásokban senki sem sebesült meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com