Ukrán légvédelem: az orosz hadsereg 70 rakétával és 145 drónnal támadta az ukrajnai célpontokat

Tömeges kombinált rakéta- és dróntámadás érte Kijevet és több ukrán megyét, a fővárosban kilencen meghaltak és legalább hetvenen megsebesültek, lakóépületek és infrastrukturális létesítmények rongálódtak meg - közölték katonai és helyi közigazgatási forrásokra hivatkozva vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok.A légierő parancsnokságának csütörtök reggeli jelentése szerint éjjel az orosz hadsereg kombinált támadást indított Ukrajna ellen különböző típusú légi, szárazföldi és tengeri bevetésű rakétákkal, valamint csapásmérő és úgynevezett megtévesztő drónokkal.

A támadás fő célpontja Kijev volt. A légvédelem összesen 215 célpontot azonosított. köztük 70 rakétát, amelyek közül 48-at sikerült megsemmisíteni.

Emellett 64 harci drónt lelőtt a légvédelem, 68 úgynevezett megtévesztő drón pedig "negatív következmények nélkül" eltűnt a radarokról. A jelentés megemlíti, hogy a támadás visszaverésében a légierő F-16-os és Mirage vadászgépei is részt vettek.

Az orosz légitámadás Kijev, Harkiv, Dnyipropetrovszk és Zsitomir megyében, valamint Zaporizzsja városában okozott károkat - áll a légierő hivatalos közleményében. A belügyminisztérium csütörtök reggel közzétett adatai szerint Kijevben 9 ember meghalt, több mint 70 megsebesült az éjszakai légitámadás következtében. A keresést a romok alatt addig folytatják, amíg biztosak nem lesznek benne, hogy mindenkit megtaláltak - idézte az Unian hírügynökség Ihor Klimenko belügyminisztert.

A fővárosban 16 000 ember keresett menedéket a metróállomásokon - jelentette a Kijev városi katonai közigazgatás. Jelenleg 46 földalatti állomás működik éjjel-nappali óvóhelyként, a légitámadások idején kivétel nélkül minden előcsarnok nyitva van. Ukrajna második legnagyobb városát, Harkivot 14 drónnal és 10 rakétával támadta az orosz hadsereg, két ember megsebesült, többszintes lakóépületeket, egy kórházat, egy iskolát, magánházakat, egy szállodát ért találat - írta Ihor Terehov polgármester Telegram-bejegyzésére hivatkozva az Ukrajinszka pravda hírportál.

Az Ukrzaljicnicja állami vasúttársaság sajtószolgálatának közleménye szerint Kijevben egy mozdonyvezető, Zsitomirban pedig egy utaskísérő sebesült meg az éjszakai támadás miatt. Mindkettejüket kórházban ápolják, állapotuk kielégítő. Kijevben és Harkiv megyében a lövedékek megrongálták a vasúti vágányokat, valamint több adminisztratív és műszaki épületet, azonban a vonatok menetrend szerint közlekednek - közölte a vasúttársaság.

Kijev megyében 2 ember megsebesült, és több ötszintes lakóépület, üzlet, raktár, valamint gépkocsik rongálódtak meg, jelentette Mikola Kalasnik katonai kormányzó a Telegramon. Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter a béke elérése érdekében Oroszországra gyakorolt nyomásra szólított fel az éjszakai orosz légitámadást követően - jelentette az Ukrajinszka pravda hírportál a tárcavezető X-en közzétett bejegyzését idézve.

"Ezek a brutális csapások azt mutatják, hogy nem Ukrajna, hanem Oroszország a béke akadálya. A nyomásnak Moszkvára kellene nehezednie, nem pedig Kijevre" - húzta alá Andrij Szibiha.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com