Ukrán légvédelem: rakétákkal és drónokkal támadtak az orosz erők

Két rakétával és 66 drónnal támadta Ukrajnát péntekre virradóra az orosz hadsereg, az ukrán légvédelem 29 drónt lelőtt, legalább négy civil életét vesztette, többen megsebesültek, és néhányan a romok alatt rekedtek – közölte pénteken az ukrán légierő és a katonai közigazgatás.A Telegramon közzétett jelentés szerint az orosz hadsereg egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakétát lőtt ki a megszállt Krím félszigetről, valamint egy H-31P irányított rakétát a Fekete-tenger feletti légtérből ukrajnai célpontokra. Ezenkívül 66 csapásmérő drónt indítottak az oroszországi Kurszk térségéből Ukrajna légterébe.

Az ukrán légvédelemnek 29 drónt sikerült lelőnie Kijev, Cserkaszi, Vinnyica, Szumi, Poltava, Dnyipropetrovszk, Harkiv, Csernyihiv és Zsitomir megye légterében. Ukrajna különböző régióiban további 31 drón útját nem sikerült nyomon követni, két drón pedig visszatért az orosz légtérbe. A jelentés közzétételének időpontjában, közép-európai idő szerint 10 órakor négy drón továbbra is Ukrajna légterében tartózkodott – áll a jelentésben.

Odessza megyében az orosz légitámadás következtében megsemmisült egy kétszintes épület, amelyben civilek éltek és dolgoztak – adta hírül Oleh Kiper, az odesszai katonai közigazgatás vezetője pénteken. Négy ember, köztük egy kiskorú életét vesztette, kilenc embert kórházba kellett szállítani, négyük állapota súlyos. Többen a romok alatt rekedtek.

A kijevi régió elleni dróntámadás csaknem nyolc órán át tartott, a légvédelem az összes drónt megsemmisítette – közölte Ruszlan Kravcsenko, a Kijev megyei katonai közigazgatás vezetője. A roncsok lakatlan területre zuhantak, személyi sérülés nem történt, károk nem keletkeztek. Az ukrán légvédelem közlése szerint a légiveszély nem múlt el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

Kelenföld fókuszban

Kelenföld fókuszban

A rendőrség továbbra is megemelt létszámmal biztosítja a közterület rendjét.

http://ujhazak.com