Ukrán válság – A lengyel védelmi miniszter szerint Moszkva nem meri megtámadni a NATO-tagállamokat

Lengyelország az észak-atlanti szövetség tagjaként biztonságban van, Oroszország nem merészkedik NATO-tagállamok elleni támadásra - vélekedett Tomasz Siemoniak lengyel nemzetvédelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes a Gazeta Wyborcza című lengyel napilapnak adott, szerdán közzétett interjúban.

nato_flag_drapeau_bandiera_bandeira_flagga-1969pxA lengyel tárcavezető – arra a kérdésre válaszolva, hogy Lengyelországra is kiterjedhet-e az orosz-ukrán konfliktus – kifejtette: ennek eshetőségéről a Majdan-forradalom óta egyre gyakrabban beszél Lengyelországban az utca embere, de az ismerőseivel, a szomszédokkal folytatott beszélgetéseinek is állandó témája ez. Erre az ő szokásos válasza - mondta - az, hogy „nem lesz háború”.

„A NATO és a világ többi része között nagyon határozott piros vonalat húztak” fejtette ki, hozzátéve: Putyin nem meri megtámadni a NATO-t, ez az ő szempontjából "rendkívüli felelőtlenség" lenne.

Az észak-atlanti szövetség „sokszorosan erősebb Oroszországnál” - mutatott rá. „Oroszország rendelkezik katonai potenciállal, atomfegyverrel, de gyengébb, mint a NATO” - szögezte le Siemoniak.

"Ne feledjük, hogy Oroszország gazdasága Olaszországával egyenértékű, népessége pedig csak valamivel nagyobb, mint Japáné. Oroszországot nem szabad alábecsülni, de pánikba sem szabad esnünk. Gondoskodnunk kell saját védelmünkről, meg arról, hogy a NATO állandó jelenlétet építsen ki Lengyelországban” - jelentette ki Siemoniak.

A beszélgetés során az a kérdés is elhangzott, hogy lehetséges-e egyfelől elszigetelni, másfelől pedig az iszlám terrorizmus elleni harcba bevonni Putyint. Siemoniak erre úgy válaszolt, hogy ez inkább „a globális politikát folytató Egyesült Államok dilemmája”.

Az orosz-amerikai egyeztetéseket e témában a lengyel miniszter „nagyon nehéznek” minősítette, mint mondta, ezek még az ukrán válság kitörése előtt sem „kecsegtettek az előrehaladás reményével”.

Szerinte Oroszország az egykori "kétpólusú világhoz" szeretne visszatérni, amikor Brezsnyev Carterrel találkozgatott, és a világ lélegzetvisszafojtva figyelt, mert ott osztották a lapokat. De a világ azóta megváltozott.

A fő kérdés az, Oroszország kész-e arra, hogy kiszámítható politikát folytasson, mert az amerikaiak és a Nyugat nagyon csalódtak benne. A (Barack Obama amerikai elnök által kezdeményezett) "reset" (újraindítás) és bizalom politikájából nem maradt semmi - mutatott rá a lengyel nemzetvédelmi miniszter.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com