Ukrán válság - Amerikai Patriot-üteget csoportosítottak át Varsó közelébe

Egy amerikai Patriot-rakétaüteget csoportosítottak át Varsó közelébe az Atlantic Resolve fedőnevű NATO-hadgyakorlat keretében, a légvédelmi rakéták ideiglenes áttelepítését a lengyel nemzetvédelmi tárca képviselői az ország keleti szomszédságában megjelent biztonsági veszélyre való válasznak nevezték.

A Varsótól mintegy 50 kilométernyi távolságban nyugatra fekvő Sochaczew közelében zajló hadgyakorlat céljáról szombaton Tomasz Siemoniak lengyel nemzetvédelmi miniszter úgy nyilatkozott, a mozgósítás „a szövetség válasza arra, ami Európa keleti részében zajlik”.

Patriot_utegek

Az egy hétig tartó gyakorlat keretében a rakétákkal mintegy 100 amerikai katona és 30 jármű - ezen belül a Patriot-üteg indítóállásai és harcálláspontja - érkezett Németországból. Az amerikai 7. légvédelmi ezred katonái közösen gyakorlatoznak a lengyelekkel. A gyakorlat egyik célja annak megvizsgálása, hogy miként lehet gyorsan ilyen rakétaütegeket telepíteni Lengyelországba.

A TVN24 lengyel hírtelevízió arra emlékeztetett vasárnap, a különböző hadgyakorlatok keretében korábban már többször is érkeztek Patriot-rakéták Lengyelországba, de ezek mindig csak a gyakorlórakéták voltak. Jelenleg – amint a TVN24-nek Gregory Brady ezredes, az egyik illetékes amerikai parancsnok nyilatkozott – Sochaczewoba a gyakorló rakéták mellett éles fegyvereket, kétfajta robbanófejet is hoztak.

A lengyel közszolgálati televízió szerint az Atlantic Resolve fedőnevű, a Krím elcsatolása után elindított állandó rotációs hadgyakorlat keretében jelenleg az amerikai katonák három egysége tartózkodik Lengyelországban.

A lengyel sajtó szombat este arról számolt be – az AFP francia hírügynökségre hivatkozva – hogy véget ért az orosz fegyveres erők hétfőn elindított nagyszabású, mintegy 80 ezer katonát mozgósító „rendkívüli ellenőrzése”. Ennek keretében többek között Iszkander típusú harcászati ballisztikus rakétákat csoportosítottak át a Lengyelország és a balti-tengeri NATO-tagállamok között található orosz kalinyingrádi területre.

A közepes hatótávolságú Patriot-rakétarendszer a modern harci repülőgépek, a cirkálórakéták és a ballisztikus rakéták, ezen belül az Iszkanderek leküzdésére is alkalmas.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com