Ukrán válság – Lengyel miniszter: a fegyverszállításnál fontosabb az ukrajnai reformok támogatása

Lengyelország nem tervez ukrajnai fegyverszállítást, ennél fontosabbnak tekinti keleti szomszédjának támogatását társadalmi, gazdasági téren, valamint a közigazgatási reformban, de a hadsereg átszervezésében is - jelentette ki a lengyel nemzetvédelmi miniszter.

nato_flag_drapeau_bandiera_bandeira_flagga-1969pxTomasz Siemoniak az RMF FM lengyel kereskedelmi rádióban szerda este nyilatkozva azt is elmondta, hogy Varsó mintegy száz katonai kiképzőt küldene Ukrajnába tiszthelyettesek oktatására.

A tárcavezető ezzel Boguslaw Pacek tábornoknak, a lengyel nemzetvédelmi miniszter különmegbízottjának, az Ukrajnának szánt NATO-kiképzőprogramok irányítójának korábbi bejelentését pontosította, amely szerint a lengyel hadsereg több tucat katonai kiképző kiküldését tervezi az ukrán katonák kiképzésének segítésére.

Siemoniak elmondta: Lengyelország már több hónapja egy NATO-projekt keretében segít az ukrajnai tisztképzésben, lengyel oktatók tartanak előadásokat ottani katonai akadémiákon. Ez a támogatás azonban nem missziószerűen működik. A katonai misszióhoz a kormány döntésére és az államfő hozzájárulására is szükség van - tette hozzá.

Az ukrán tiszthelyettesi kiképzésben nyújtandó, Pacek tábornok által bejelentett esetleges lengyel támogatás viszont misszió formáját öltené, a döntés erről márciusban várható - hangsúlyozta a lengyel nemzetvédelmi miniszter.

Elmondta, hogy Pacek tábornok a tervezett támogatással kapcsolatban az elmúlt hetekben két ukrajnai katonai központot keresett fel, egyet Kijev, egy másikat pedig Lemberg (Lviv) mellett, a tervek szerint a szóban forgó kiképzési támogatás ezekben valósulhatna meg.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com