Ukrán válság - Schetyna: az Iszkanderek átcsoportosítása orosz nyomásgyakorlásként értelmezhető

Az EU-csúcs előtti moszkvai nyomásgyakorlásnak minősítette Grzegorz Schetyna lengyel külügyminiszter szerdán az Iszkander típusú harcászati ballisztikus rakéták előző nap bejelentett átcsoportosítását a Lengyelország és Litvánia közé ékelődő orosz Kalinyingrádi körzetbe.

jiSchetyna a TVN24 hírtelevízió egyik reggeli műsorában aláhúzta: az Iszkanderek átcsoportosításáról „egyelőre sajtóbeszámoló alapján” szerzett tudomást a közvélemény. Ezzel a lengyel külügyminiszter arra utalt, hogy az Iszkanderek "hadrafoghatósági ellenőrzés" keretében történő átcsoportosítását kedden az orosz védelmi minisztérium név nélkül nyilatkozó illetékese jelentette be, nem volt róla hivatalos közlés.

„Azt gondolom, hogy ez megfelelő légkör megteremtésére irányul az Európai Tanács holnapi ülése előtt” - értékelte a bejelentett átcsoportosítást Schetyna. Hozzátette, hogy Oroszország így olyan „jelzéseket ad, amelyek azt mutatják, hogy Európában létezik fenyegetés, nem stabil a helyzet”. Kifejtette: az orosz lépések nem a kelet-közép-európai államok ellen irányulnak, hanem a térségünk helyzetét „távolabbról szemlélő” dél- és nyugat-európai országoknak szólnak, ahol „nem tudják, pontosan mi folyik itt”.

Schetynához hasonlóan értékelte kedden az orosz fegyveres erők átcsoportosításáról szóló híreket Ewa Kopacz lengyel kormányfő, mondván, Moszkva ezzel az EU március 19-20-án esedékes csúcsértekezletének döntéseit akarja befolyásolni, főleg az Oroszország elleni szankciók esetleges meghosszabbítása ügyében. A soros EU-elnök Lettország külügyminisztere, Edgars Rinkevics mindazonáltal úgy nyilatkozott, hogy újabb szankciók megvitatása várhatóan nem lesz napirenden az uniós csúcstalálkozón.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

http://ujhazak.com