Ukrán válság - Varsói amerikai nagykövet: készen állunk megvédeni szövetségeseinket

Veszélyt jelent az orosz Iszkander rakéták átcsoportosítása Kalinyingrád térségébe; fontos megmutatni Oroszországnak, hogy a NATO-szövetségesek készek egymás védelmére kélni - közölte Stephen Mull, az Egyesült Államok varsói nagykövete.

nato_flag_drapeau_bandiera_bandeira_flagga-1969pxMull a Varsói Egyetemen kedd este egy találkozó alkalmával mondta ezt, válaszolva a diákok azzal kapcsolatos kérdésére, amelyek az orosz Iszkander típusú harcászati ballisztikus rakéták kedden bejelentett átcsoportosítására vonatkoznak a Lengyelország és a Balti-tengeri NATO-tagállamok közé ékelődött orosz Kalinyingrádi területre. A találkozóról az TVN24 lengyel hírtelevízió közölt beszámolót.

A nagykövet az orosz átcsoportosítást „fenyegetésnek” minősítette. Úgy értékelte, Lengyelország „inkább defenzív módon” reagált az ukrán válságra. Rámutatott: az európai célpontokra irányított orosz rakéták telepítése nem újdonság, a hidegháború idején a Nyugatnak ugyanezzel a kihívással kellett szembenéznie.

A diplomata hangsúlyozta, a NATO-nak most ugyanúgy kell reagálnia, mint ezt annak idején tette. „Ki kell mondanunk: ha szükség lesz rá, készen állunk szövetségeseink védelmére kelni. Ez azt jelenti, hogy rakétákat - Patriotokat - telepítünk,” jelentette ki. Mull ezzel arra utalt, hogy március végén, az Atlantic Resolve fedőnevű NATO-hadgyakorlat keretében közepes hatótávolságú amerikai Patriot rakétarendszereket csoportosítanak át Lengyelországba.

Mull ugyanakkor hangsúlyozta, az ukrán válságot nem katonai úton kell megoldani, a nyomást szankciók révén kell gyakorolni Oroszországra. „Biztosítom magukat, hogy a probléma nem katonai úton rendeződik, diplomáciai megoldásnak kell születnie” - tette hozzá az amerikai nagykövet.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

http://ujhazak.com